Vereség és helycsere

10255560_536053396495896_3559331877676636481_n

A Ceglédi KKSE otthonába látogatott a Balmazújvárosi Kézilabda Klub pénteken este a férfi kézilabda NB I. 8. fordulójában. Fontos találkozó volt ez mindkét fél számára, ugyanis egyenlő ponttal álltak a tabellán a felek, egyaránt két-két sikerrel a hátuk mögött.

Ennek megfelelően két góllal nyitottak a hazaiak, majd jött a válasz az újvárosiak részéről, István Péter talált be. De ahelyett, hogy egyenlítettek volna a vendégek, 4-1-re lépett meg a Cegléd. Mekaru hetesből szerezte meg a hajdúságiak második gólját, majd következett két újabb találat a Pest megyeiektől. A 16. percre sikerült felzárkózni Füzesi mester tanítványainak 6-5-re, sőt, a vezetést is átvettük (7-8) ? igaz félidőben 9-9 volt az állás.

Egy ideig a szünetet követően is fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban 13-13 után szépen lassan kezdett meglógni a Cegléd. A találkozó egyharmada volt már csak hátra, mikor 20-15-re vezettek a vendéglátók. Ekkor úgy tűnt, szinte biztos a győztes kiléte, ám a balmazújvárosi játékosok újra talpra álltak, és ikszre hozták az eredményt (21-21). Sajnos csak ennyire tellett az erejükből, mivel jobban bírták a hajrát a ceglédiek, akik végül 27-23-ra nyertek, és sikerüknek köszönhetően helyet cseréltek a tabellán riválisukkal.

?Nagyon sokat tettünk a győzelemért, de nem eleget. A második félidő elején illetve a végjátékban fejetlenül szétszórtan, sok hibával játszottunk.” ? értékelte a látottakat Füzesi Ferenc.

Balmazújvárosi játékosok a B válogatottban!

Nagy megtiszteltetés érte csapatunkat, hiszen Hajdú Tamás és Oláh Tamás mellett Bali Richárd is hamarosan a Magyar Kézilabda B válogatott tagja lehet. A válogatott csapat két hét múlva találkozik Szigetszentmiklóson, és egy napi közös edzés után elutazik Lengyelországba, ahol a Lengyel B és a Norvég B válogatott mellett Luxemburg A csapatával játszik felkészülési mérkőzést. Gratulálunk az érintett játékosoknak!

Duplán értékes győzelem

Nagy harcban szerezte meg csapatunk a két pontot a Komló ellen a férfi kézilabda NB I. hatodik fordulójában. Sokáig kiegyenlített volt a két újonc csatája, általában a mieink irányították a játékot, azonban igazán nagy előnyre nem tudtak szert tenni, félidőben is csak egy góllal, 16?15-re vezettünk. A szünet után is tartotta a lépést a Komló, csak az utolsó tizenöt percben tudott váltani az Újváros, mely végül simán, 32?25-re verte a Baranya megyei együttest.

? A nagy rivális elleni mérkőzések minden jegyét magán hordozó találkozót játszottunk. Nagy butaság volt átvenni a Komló ritmusát, mert csak az utolsó 10 percben tudtunk felgyorsítani, és eldönteni a mérkőzést. Sokat tanulhatunk a győzelemből, aminek nagyon örülök ? értékelte az összecsapást röviden Füzesi Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője.