Monthly Archives: szeptember 2014

Vereség Tatabányán

A férfi kézilabda NB I harmadik fordulójában a Balmazújvárosi Kézilabda Klub 28:21 arányú vereséget szenvedett Tatabányán.

A találkozó első gólját ugyan a hazaiak szerezték, de a balmazújvárosi csapat bátor és jó játékkal kezdte a mérkőzést. Zsinórban három gólt dobtak az újvárosiak, miközben a védekezés is remekül működött. Az első félidő felénél még mindig döntetlen volt az állás (7-7), de ezután következett egy nyolc perces kihagyás az újonc csapat részétől, ami el is döntötte a találkozót. Ebben a pár percben 14:7-re módosult az eredmény. Hirtelen mindkét oldalon sok lett a hiba a játékban, kimaradtak a ziccerek, volt tehát bőven mit mondania mindkét edzőnek az öltözőben. A félidőre kialakult hat gólos különbség sajnos állandósult a második játékrész végéig.  Füzesi Ferenc csapata egyenrangú ellenfele tudott lenni ebben az időszakban a hazai bajnokság egyik élcsapatának, de végül a Grundfos Tatabánya KC 28:21 arányban győzött a Balmazújvárosi Kézilabda Klub ellen.

?Nagyon ? nagyon bánt az a nyolc perc az első félidő derekán, hiszen addig viszonylag kontroll alatt tartottuk a Tatabányát. Utána becsúszott hat ziccer egymás után. Más célokért küzd a két csapat. Elégedettnek kellene lennem, de nem vagyok. Csapatom kidolgozta a ziccereket, de nem tudott gólokat lőni? ? értékelt Füzesi Ferenc vezetőedző.

 

Következő mérkőzés: Balmazújvárosi Kézilabda Klub ? Csurgó

szeptember 17-én 18:00 Kőnig Rendezvényközpont, Balmazújváros

Balmazújvárosi csoda

Meglepetésre a házigazda Balmazújvárosi Kézilabda Klub parázs mérkőzésen 25:23 arányban legyőzte a B. Braun Gyöngyös csapatát a férfi kézilabda NB1 második fordulójában.

 

Telt ház, remek hangulat fogadta a csapatokat a sporttörténelmi mérkőzésen. Sporttörténelmi, hiszen Balmazújváros most először játszhatott mérkőzést hazai pályán a férfi kézilabda NB1-ben. Első hazai mérkőzés ide vagy oda, az újonc újvárosiak egyáltalán nem tűntek megilletődöttnek a tavalyi bajnokság hatodik helyezettje ellen. Különösen Knezevic Nikola kapus volt ihletett formában és csak azért volt döntetlen az állás az első félidő végén (11:11), mert 4 büntetőt is kihagytak az újvárosi játékosok. Sőt, a második félidő elején az ötödik büntetőt is, de mit számított ez akkor, amikor nagy meglepetésre 4 góllal is vezetni tudott a házigazda. A gyöngyösiek időt kértek és magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Ám a hazai csapat hihetetlen győzni akarása még kettős emberhátrányban is gólt eredményezett. A végjáték izgalmasnak ígérkezett, hiszen vészesen fogyott az előny, de mindig akadt valaki, aki balmazújvárosi részről gólt tudott dobni a kritikus pillanatokban. Hiába volt emberhátrányban az utolsó két percben a balmazújvárosi csapat, egy remekül időzített időkérés lehetővé tette a csoda megvalósulását. A házigazda Balmazújvárosi Kézilabda Klub végül 25:23 arányú győzelmet aratott gyöngyösi ellenfelével szemben.

 

Következő hazai mérkőzés szeptember 17-én 18:00-tól a Csurgó ellen.

 

Nagyszerű védelemmel, és parádés kapus teljesítménnyel nyertük a számunkra fontos mérkőzést, a szurkolótábor hathatos segítsége mellett ? értékelt Füzesi Ferenc vezetőedző.

[print_gllr id=2280]

Fotók: Szalma Dóra
További képek: www.facebook.hu/balmazkezi