Monthly Archives: október 2014

Duplán értékes győzelem

Nagy harcban szerezte meg csapatunk a két pontot a Komló ellen a férfi kézilabda NB I. hatodik fordulójában. Sokáig kiegyenlített volt a két újonc csatája, általában a mieink irányították a játékot, azonban igazán nagy előnyre nem tudtak szert tenni, félidőben is csak egy góllal, 16?15-re vezettünk. A szünet után is tartotta a lépést a Komló, csak az utolsó tizenöt percben tudott váltani az Újváros, mely végül simán, 32?25-re verte a Baranya megyei együttest.

? A nagy rivális elleni mérkőzések minden jegyét magán hordozó találkozót játszottunk. Nagy butaság volt átvenni a Komló ritmusát, mert csak az utolsó 10 percben tudtunk felgyorsítani, és eldönteni a mérkőzést. Sokat tanulhatunk a győzelemből, aminek nagyon örülök ? értékelte az összecsapást röviden Füzesi Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője.

Vereség Mezőkövesden

Remekül kezdte a rangadót az újvárosi csapat, az első három lehetőséget gólra váltva. Egészen a 12 percig kitartott az előny, ekkor azonban két kiállítás lefékezte a balmazújvárosi csapatot. A házigazda csapat kapujában Liszkai egyre több labdát fogott. A támadósorban pedig ugyanúgy értékesítetve lettek a ziccerek, mint a  távolról vagy egy-egy szép lövőcsel után közelről kapura lőtt labdák. 11-6-os előnyhöz jutott az MKC, azonban jött végre a fordulat. Az első félidő második felében feltámadt  a hajdúsági csapat. Szinte minden lövés utat talált a kapuba, sikerült is fölzárkózni egy találatra. A második játékrészben sokáig maradt az egygólos különbség, izgalmas volt a találkozó. Elég volt azonban egy újabb erős három perc hazai részről, amikor válasz nélkül született négy kövesdi gól és a találkozó gyakorlatilag el is dőlt.  Az öt-hat gólos különbség a lefújásig megmaradt, így a Mezőkövesdi KC végül 27.22 arányban magabiztosan nyerte a Duna TV által is közvetített ?keleti? rangadót.

?Kapkodó támadó játékunk, és a bizonytalan kapusteljesítmény meghatározó volt ezen a találkozón. A Mezőkövesd rutinosabban játszott”– értékelt a mérkőzés után Füzesi Ferenc vezetőedző.

MEZŐKÖVESDI KC?KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROS 27-22 (13-11) Mezőkövesd, 700 néző. Játékvezetők: Bacs, Bóna

MKC:Liszkai-Vasic 6/1, Grünfelder 2, Radnic 2, Trivkovic 1, Lókodi 7, Pálos 1.

Cserék:Volarevic, Sipos (kapusok), Szepesi, Cuzic 3, Ravlovics 1, Nakhayenko 2, Dzono 2, Molnár, Terenyi.

Edző:Skaliczki László

K-T BKK:Pajkó-Dioris 4, Oláh T. 2, Hajdu 3, István, Bali 1, Temesvári 3.

Cserék:Oláh Z. (kapus), Balázs, Füleki 2, Mekaru 7/3, Salamon, Kovacech, Nagy N., Heiczinger.

Edző:Füzesi Ferenc

Hétméteresek:2/1, ill 4/3. Kiállítások:12, ill 10 perc.