Daily Archives: 2015/02/11

Életben maradtak

Ha nem is volt annyira drámai a helyzet a PLER elleni idegenbeli mérkőzésen, mint a hasonló címet viselő filmben a rögbicsapat esetében, annyi bizonyos volt, hogy vereség, de még döntetlen esetén is a balmazújvárosi csapat buszsofőrje gyakorlatilag egyenesen az NB1/B-be kell vezesse a buszt a hazafelé tartó út során. A jelentős lelki teher ellenére jó kezdte a mérkőzést az újvárosi csapat, hiszen 0:2 és 2:5 is volt az állás javára. Aztán nem is annyira a hazai csapat javult fel, hanem inkább a balmazújvárosi játékosok kapkodása miatt a 26. percben 8:8-ra módosult az eredmény. Ám a félidő végén mégis kétgólós a vendégek előnye (8:10), sőt a második játékrészben ellenállhatatlan Füzsei mester csapata. Hat gólós előnyben a sereghajtó csapat! 6, 5, 4, 3, 2, 1 na persze nem a hátralévő idő, hanem a két csapat közötti eredmény különbsége. Pedig Mekaru mesterien játszik, talán a legjobban a szezonban, hiszen mindenhonnan betalál, de mintha a csapat elhitte volna, hogy meg van a győzelem. Az utolsó két percben időt kér Füzesi mester, mert vészhelyzet van! Az utasításai lényege, hogy támadás után kőkemény védekezés kell, A helyzetünk kimarad lehet brusztolni. Az újvárosi falon az utolsó percben a világválogatott sem tudna átmenni, a PLER játékosainak sem sikerül. Meg van a kulcsfontosságú győzelem, 22:23 a vendég újvárosi csapat javára! Életben maradtak. Dráma volt ez, mint a filmben. Füzesi Ferenc: ? nagyon ideges mérkőzés volt, mindkét csapat alaposan felkészült egymásból. Két kiemelkedő teljesítményünknek, és a csapategységnek köszönhetjük a győzelmet. PLER-BUDAPEST?KÖNIG TRADE BALMAZÚJVÁROS 22?23 (8?10) Lőrinci sportcsarnok, 300 néző. V: Horváth P., Marton B. PLER: KRÁNITZ ? GYENE 6 (2), Leimeter 1, MIKITA J. 5, Kocsi 1, Kemény, Auth 1. Cs: Tóth M., BAK 4, Kucher, Tóth P. 2, Mikita M. 2. Edző: Hutvágner István BALMAZÚJVÁROS: Oláh ? Kovalech, Dzana, ASSUSHI 10 (2), István, BALI 6, Curkvich. Cs: Knezevic (kapus), Balázs, Branac 1, DIORIS 3, Horváth D. 1, Orsós 2, Temesvári, Hajdú. Edző: Füzesi Ferenc Az eredmény alakulása. 3. perc: 0?2. 12. p.: 2?5. 19. p.: 5?6. 26. p.: 8?8. 33. p.: 9?13. 41. p.: 11?17. 46. p.: 16?18. 53. p.: 20?21 Kiállítások: 6 perc+ kizárás (Kemény), ill. 8 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2