Monthly Archives: március 2015

Kevésen múlott a siker

A legutóbbi hazai mérkőzésen elmaradt győzelem miatt elvesztett egy pontot Cegléden próbálta visszaszerezni az újvárosi csapat. A tabellán egymás mögött állt a két csapat, így szoros csatára volt kilátás. A két csapat idén már kétszer találkozott. Cegléden 27:23-as hazai siker, míg Balmazújvárosban 26:26-os döntetlen született.

Rosszul kezdődött számunkra a találkozó, hiszen 3:0-ra húzott el a hazai csapat és csak a 14. percben sikerült ledolgoznunk a hátrányt (5:5). Két gólnál nagyobb különbség ezután már nem alakult ki, de rangadóhoz méltóan a csapatok felváltva vezettek. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mindkét csapat próbálta a legjobbat kihozni magából. A szurkolótáborok is igazán kitettnek magukért, remek a hangulat. Pláne, hogy a félidőben 13:13 az eredmény, nem dőlt el tehát semmi!

István Péter góljával kezdődött a második félidő, így nálunk az előny. Sőt, a 40. percben Kovacech hatalmas góljával már néggyel vezetünk! Kár, hogy a mérkőzés nem eddig tartott! Tizenegy perc múlva ugyanis már 23:22 a ceglédiek javára és innen már csak kapaszkodni tudott csapatunk. Az 58. percben Dio még egyenlít, de a vezetést nem tudjuk átvenni, hiába vannak meg a ziccerek. A végén még emberelőnyben is játszhatunk, Mekaru gólt is dob, de 30:29 arányban győznek a hazaiak.

Füzesi Ferenc: ? A szoros végjátékban kicsúszott a kezünkből a győzelem.

Döntetlen a nagy tét miatt

Jó szériában várta csapatunk a kiesés elkerüléséért folytatott harcban a vendég PLER Budapest csapatát, hiszen az elmúlt fordulók sikerei miatt a lélektanilag sokat jelentő 10. helyről kezdték a fordulót Füzesi mester tanítványai. Persze megnyugodni nem lehetett, hiszen minden részsiker csak akkor ér valamit, ha a következő kötelező győzelem is meg van mellé. A PLER elleni ütközet nagyon fontos találkozó volt mindkét csapat számára a kiesés ellen folytatott harcban, így ahogy számítani lehetett rá, roppant izgalmas derbit vívtak a felek.

Jellemzően nem esett sok találat az egész összecsapás alatt, a 10. percben még csak 4-3-at mutatott az eredményjelző a hazaiaknak. A folytatásban sem tudott meglépni egyik társaság sem, a 20. minutumban 7-7 volt az állás, és a döntetlen maradt félidőre is (10-10). A szünet után sem sokban változott a játék képe, bár az Újváros kisebb előnyre tett szert. Sőt, amikor már öt góllal is vezetni tudtak Mekaruék úgy tűnt eldőlt a bajnoki sorsa. Sajnos nem így történt. Az előny nem bizonyult elegendőnek, mivel a vendégek sem hagyták magukat, és nagy munka árán újra kiegyenlítettek az utolsó pillanatokban. Maradt még ugyan pár másodperc támadásra, de emberhátrányban játszva ez már nem sikerülhetett, így 19-19-es végeredménnyel zárult a rangadó. Csapatunk 13 ponttal a tabella 10. helyén áll, és legközelebb szerdán 18 órától a Cegléd otthonába látogat, vagyis újabb slágermeccs következik, hiszen a Pest megyeiek 15 egységgel a 9. pozícióban vannak.

Füzesi Ferenc: ? Ötgólos vezetés után sem tudtuk megnyerni a mérkőzést, ezt a nagy tét számlájára írom. Közvetlen riválisunk ellen nem sikerült nyerni, remélem, ez az egy pont nem fog nagyon hiányozni a végén.

VII. Kis Bálint Kupa

2015-ben VII. alkalommal kerül megrendezésre a torna. A 2009-ben kezdődő történet elején még csak 15 csapat vett részt az első versenyen, míg 2010-ben már 38 csapat versengett az elsőségért. 2011-ben már 68 csapatos volt a torna. 2012-ben pedig már 80 csapat vett részt a rendezvényen. Napjainkra  ezzel a délvidék egyik legnagyobb kézilabdás rendezvénye lett a Kiss Bálint Kupa, ahol az ország legjobb korosztályos csapatai (Debrecen, ASI, FTC, KSZSE, ÓKSI, Honvéd, HLKC, Ózd, Hort, PLER, Berettyóújfalu, Tápiószele, Békéscsaba, OFKSE, ONKC, Éles Kézisuli, Szentesi Si, Algyő, Kozármisleny, Alcoa-FKC, Balmazújváros, Szombathely, Dabas, Pick-Szeged, Törökszentmiklós, Gyöngyös, Békés, ADA(SRB), Zenta(SRB), Kikinda(SRB), Temesvár(RO), Zsombolya(RO), Csanádi KSI, Csepel DSE, Tamási, Kecskemét SI, Várpalota, Palóc Pumák, KSISE, Solymár, stb.) emelik a torna színvonalát. Az idén kialakult mezőnyben 90 csapat vett részt, ebből Balmazújváros 6 csapattal volt jelen különböző korosztályokban. A nevezett csapatok közül 4 döntőt érő teljesítményt nyújtott, amelyből kettő ezüst, kettő pedig aranyéremmel végződött.

U7 FIÚ

BALMAZÚJVÁROS – CSANÁDI 10:12

CSANÁDI – BALMAZÚJVÁROS 8:12

FKSE ALGYŐ – BALMAZÚJVÁROS 5:9

BALMAZÚJVÁROS – BÉKÉSCSABA 9:6

BALMAZÚJVÁROS – BÉKÉSCSABA 10:0

BALMAZÚJVÁROS ? FKSE ALGYŐ 3:3

VÉGEREDMÉNY

1. BALMAZÚJVÁROS

2. CSANÁDI

3. FKSE ALGYŐ

4. BÉKÉSCSABA

Különdíjasok:Legjobb mezőnyjátékos: Berecz Balázs (BALMAZÚJVÁROS)

Zsigmond Gergely U7:Ez volt az első nagyobb tornájuk a gyerekeknek, nagyon élvezték , bízunk benne Ők is látják a kemény edzéseknek megvan a gyümölcse. A balmazújvárosi U7 csapat megnyerte a szentesi tornát. Külön díjas játékosunk Berecz Balázs kor osztályába legjobb játékosként választották meg. Ehhez gratulálok az egész csapatnak illetve kollégámnak Hajdu Tamásnak is. Szeretnénk megköszönni az iskola támogatását is.

U 8 FIÚ

CSANÁDI – BALMAZÚJVÁROS/B 20:16

BALMAZÚJVÁROS/A – TKE 18:17

BÉKÉSCSABA – BALMAZÚJVÁROS/A 9:11

BÉKÉS – BALMAZÚJVÁROS/B 21:13

KIKI SPORT – BALMAZÚJVÁROS/B 15:22

BALMAZÚJVÁROS/A – FKSE ALGYŐ 18:4

BÉKÉSCSABA – BALMAZÚJVÁROS/B 18:8

BALMAZÚJVÁROS/A – CSANÁDI 10:0

KIKI SPORT – BALMAZÚJVÁROS/B 9:12

BALMAZÚJVÁROS/A – TKE 10:12

VÉGEREDMÉNY

1. TKE

2. BALMAZÚJVÁROS/A

3. CSANÁDI

4. BÉKÉS

5. FKSE ALGYŐ

6. BÉKÉSCSABA

7. BALMAZÚJVÁROS/B

8. KIKI SPORT

Különdíjasok:Legjobb kapus: Szabó Bence (BALMAZÚJVÁROS/A)

Zsigmond Gergely U8 : Nagy terhelés és izgalmas mérkőzések végén alakult ki a végeredmény. A Törökszentmiklós elleni utolsó mérkőzésen már fáradt volt a társaság azonban így is hatalmas gratuláció jár a fiúknak.

 U9 FIÚ

POSTÁS – BALMAZÚJVÁROS 16:25

BÉKÉS – BALMAZÚJVÁROS 17:15

KIKI SPORT – BALMAZÚJVÁROS 21:27

SZENTES – BALMAZÚJVÁROS 0:10

BÉKÉS – BALMAZÚJVÁROS 14:13

VÉGEREDMÉNY

1. BÉKÉS

2. BALMAZÚJVÁROS

3. POSTÁS

4. KIKI SPORT

5. SZENTES

Különdíjasok: Gólkirály: Leiter Nándor (BALMAZÚJVÁROS)

Tréki Tamás U9:A 2005-ös korosztályban öt csapat versengett a végső győzelemért, ahol a mieink az előkelő második helyezést szerezték meg, ám ami ennél sokkal fontosabb a kiválóan felkészített és toronymagas esélyesnek számító Békés csapata ellen mind a csoportmérkőzésen, mind pedig a döntőben remekül helytálltunk. A végén a békésiek örülhettek, csupán egyetlen egy góllal győzték le a végig kiválóan küzdő, s egységes csapatunkat. Egy pici szerencse kellett volna a még fényesebb éremhez, de most Fortuna a békési csapat mellé állt. Elmondható azonban, hogy nekünk ilyen hangulatú és színvonalú mérkőzések kellenének ahhoz, (eredménytől függetlenül), hogy  a gyerekek fejlődése töretlen legyen. Szeretném megköszönni a szülők rendkívül szimpatikus és odaadó biztatását, valamint a szervezők rugalmasságát, akik lehetővé tették, hogy a három döntőben a több korosztályban játszó gyerekeink szerepelhessenek. Külön köszönet a Békés csapatának, valamint edzőjének, hogy elfogadták a mérkőzés más időpontban való lejátszását, ami úgy gondolom rendkívül sportszerű cselekedet volt az ő részükről.

U10 FIÚ

CSONGRÁD – BALMAZÚJVÁROS 6:16

BALMAZÚJVÁROS – RÁCZALMÁS 21:11

BALMAZÚJVÁROS – OFKSE 16:9

TKE – BALMAZÚJVÁROS 7:10

VÉGEREDMÉNY

1. BALMAZÚJVÁROS

2. TKE

3. PICK SZEGED

4. RÁCALMÁS

5. OFKSE

6. FŐNIX GÖDÖLLŐ

7. CSANÁDI

8. CSONGRÁD

9. KIKI SPORT

Kajor László U10: A torna nagy részében felszabadultan az eddig tanult és begyakorolt dolgokat mind védekezésben mind támadásban viszont láttam a gyerekektől. A döntőtiipikus  volt, óriási küzdelem, szerényebb támadójáték, fantasztikus védekezés, és GYŐZELEM (  10 : 7 ) !!!A hideg fej és forró szív diadala! A szurkolók támogatását megköszönve és ünnepelve tértünk vissza Szentesre, az eredményhirdetésre, ahol büszkén vettük át a megérdemelt érmeket, valamint a tornagyőzelemért járó serleget. Gratulálok a csapatnak. Hajrá Újváros!

U11 FIÚ

ASI/A – BALMAZÚJVÁROS 12:7

SZENTES – BALMAZÚJVÁROS 19:8

KISVÁRDA – BALMAZÚJVÁROS 10:10

POSTÁS – BALMAZÚJVÁROS 10:17

BALMAZÚJVÁROS – KISVÁRDA 11:13

VÉGEREDMÉNY

1. PICK SZEGED

2. BÉKÉSCSABA

3. ASI/A

4. SZENTES

5. KISVÁRDA

6. BALMAZÚJVÁRS

7. PLER

8. POSTÁS

9. ASI/B

Kopornyik Zsolt utánpótlás vezető: Összefoglalóan szeretném elmondani, hogy rendkívül hasznos tornán vagyunk túl. A játék öröme mellett kisebb korcsoportjaink átesetek a tűzkeresztségen. Az eredmények is mutatják, hogy javulunk, jó úton járunk, azonban az ERIMA bajnokságban kamatoztatni kell tapasztalatainkat. Szeretnénk ott is olyan eredményeket elérni, hogy a magasan jegyzett csapatok körébe kerülhessünk. Hat nevezett csapatunkból négy döntőt játszott, ebből pedig két ezüst és két aranyérem kerekedett ki. Szívből gratulálok a játékosoknak, edzőknek, szeretném megköszöni az egyesületnek a lehetőséget ,a szülőknek a támogatást.

Menetel a csapatunk

Minden héten háború, de legalábbis kőkemény csata, szólt néhány héttel ezelőtt az egyik írásunk és március 15. lévén stílszerűen csak annyit lehet mondani, hogy a ?nagy tavaszi hadjárat? egyelőre kimondottan sikeres. Mi az hogy sikeres, szenzációs! Hiszen a férfi kézilabda NB1 tabellája hosszú idő után végre nem Balmazújváros nevével zárul. Sőt!

Kétségtelenül igaz volt az a megállapítás, hogy a legutóbbi mezőkövesdi bravúr győzelem csak akkor ért igazán valamit, ha a Komló elleni ?négypontos? meccset is sikerül hozni. De tudták ezt a komlói játékosok is, ha most kikapnak, ők kerülnek bajba. Utólag kijelenthető, az évad legharcosabb mérkőzésén vagyunk túl, a legdrámaibb befejezéssel. A két csapat közötti különbség nem volt több egyetlen gólnál szinte az egész mérkőzés alatt. A védekezés kőkemény volt mindkét oldalon. Az újvárosi játékosok hiába dolgoztak ki több ziccerrel végződő támadást, sajnos a gólok elmaradtak. A feszültség egyaránt érzékelhető volt a pályán, a kispadoknál és a nézőtéren is. Pláne a mérkőzés végén, amikor egy gólos vezetésnél jogosnak tűnő büntetőt dobhatott a vendég komlói csapat. Ha bemegy, akkor marad a döntetlen! Ha bemegy, akkor csapatunk marad az utolsó helyen!  Pajkó kapus azonban nem így gondolta és megfogta a lövést! Hihetetlen, de megfogta! Már csak fél perc volt hátra a játékból, a labdát eldugta a csapat, a lefújás után ki is dobta valaki a nézőtérre, a CSAPAT pedig egyenként ugrott a HŐS, Pajkó László nyakába. Ja, és a hangorkán a nézőtérről mindent elsöpört!

Lehet, hogy nem ezen a mérkőzésen játszottak a legjobban a balmazújvárosi játékosok, de csapatként most küzdött a legnagyobbat BALMAZÚJVÁROS. Ami pedig a tabellát illeti? Érdemes ránézni. A 10. helyre lépett elő csapatunk, így várja a következő szombati újabb négypontos hazai rangadót a PLER csapata ellen. Ezek után otthon maradni?

Füzesi Ferenc: ? Könnyebbé tehettük volna magunknak a mérkőzést, ha csak a ziccereink felét bedobjuk. nagy erőt adhat a folytatáshoz, hogy elkerültünk az utolsó helyről, remélem, ugyanúgy folytatjuk, ahogy az utóbbi hetekben.

Kőnig-Trade Balmazújváros?Sport36-Komló 20?19 (10?9)
Balmazújváros, 500 néző. V: Bonifert, Oláh V.
BALMAZÚJVÁROS: Knezevics ? Diorisz1, DZONO 5, Azusi 3 (1), István, Bali 6, Csuruvija 1. CSERE: PAJKÓ (kapus), Balázs 1, Korsós, Vranjes, Nagy N., Hajdú T. 1, Temesvári 2. Edző: Füzesi Ferenc
KOMLÓ: Granics ? Oszlár, Szemikov 1, SZÖGI 2, , Hadziomerovics 3, SZÖLLŐSI 7, RADJENOVICS 4. CSERE: SELYMES (kapus), Mester 1, Nagy Z., Péter-Szabó 1 (1). Edző: Ratko Djurkovics
Az eredmény alakulása. 10. perc: 2?2. 20. p.: 7?6. 40. p.: 14?14. 50. p.: 17?17
Kiállítások: 8, illetve 14 perc
Hétméteresek: 1/1, illetve 4/1
Kiállítva: Hadziomerovics (47.)