?Az első félidő közepén valami szétesett, kaptunk rengeteg lerohanás gólt, ezáltal kissé idegessé vált a játékunk. Ez valószínű a nagy nyomásnak is köszönhető, csak az volt az egyetlen esélyünk, hogy bennmaradjunk, ha nyerünk. Több pontot kellett szerzünk, mint a másik mérkőzésen a PLER. Mivel a másik mérkőzés egy órával előbb kezdődött, így a félidőben már tisztában voltunk az eredménnyel. Így az egyetlen módja, hogy bennmaradjunk az lett volna, ha 13 vagy 14 góllal megnyerjük a mérkőzést, ami lehetetlennek tűnt, annak tükrében, hogy az első félidőben csupán 13 gólt lőttünk. Így a csapat játéka sokkal felszabadultabb lett. Ennek köszönhető, hogy a második félidő elején szinte állva hagytuk a Ceglédet. A 40. percben már 5 góllal vezettünk. Ez az előny megmaradt a két csapat között. Legalább annyi, hogy győzelemmel tudtunk búcsúzni hazai pályán. Ha minden igaz, bennmaradt a csapat, de a győzelem ellenére rossz szájíz maradt a meccs végén. Nem tudtunk igazán örülni.?
?Júniusban minden hétvégére jut egy legénybúcsú vagy egy esküvő. Tervbe van véve egy balatoni hosszú hétvége a párommal és a barátokkal. És természetesen minél több időt szeretnék tölteni otthon a családdal.?
?A téli időszak nagyon nehéz volt, mert eléggé fájt a lábam. Hirtelen sok volt neki a terhelés. Úgy érzem, hogy főként a védekezésben sikerült segíteni a csapatot. A támadásban, csak epizód szerepeket kaptam, azokat is többnyire nem a posztomon. Éreztem is a játékomon, hogy támadásban bizonytalan voltam. Remélem, hogy nyáron egy jól sikerült alapozás után, támadásban is több lehetőséget kapok, és nagyobb hasznára tudok lenni a csapatnak.?