Daily Archives: 2016/10/14

Balmazújvárosi KK – Ceglédi KKSE: 25-25 (10-15)

Sajtótájékoztató:

unnamed-3

unnamed-5

Nagy Károly: – Felkészülve érkeztünk, uraltuk is az első félidőt. A szünetben elmondtam, hogy vezetünk, de még nem nyertük meg ezt a mérkőzést. Rövidek vagyunk a játékosok számát illetően, és erre még Andjelics Bozso ütött is egyet a csapatunkon. Részsikereket tudtunk csak elérni a második játékrészben, a vége abszolút heroikus küzdelem volt, de jobbat tudott hozni a végjátékban a Balmazújváros. A küzdelem alapján igazságos a döntetlen, de csalódott vagyok.

Lászlai Szabolcs: – A héten mindent megtettünk a mai győzelemért: videóztunk, készültünk. Az első félidőben sikerült megvalósítani, amit akartunk, de a második félidőre elfáradtunk.

Füzesi Ferenc: – Többet foglalkoztunk magunkkal, mint az ellenfelünkkel, mert egy hullámvölgybe vagyunk. Nem vagyok elégedett, mert pontot vesztettünk hazai pályán, de ebből remélem már tudunk építeni. Sokszor hibáztunk kulcsidőben, a végjáték kaotikus lett, de egy döntetlent el tudtunk érni. Ebben a szellemben kell haladnunk tovább, a mentalitás volt egy kicsit visszafogott!

István Péter: – Remélem ezzel a döntetlennel sikerül kijönnünk a hullámvölgyből. Ezzel remélem el tudunk indulni a tabellán felfelé.

 

BALMAZÚJVÁROSI KK–CEGLÉDI KKSE 25–25 (10–15)
Balmazújváros, 600
néző. V: Bócz, Wiedemann
BALMAZÚJVÁROS: Paul – Tomic, Balázs S. 1, Simovic, Katzirz, BALI 4, KEKEZOVITY 7 (4). Csere: Pajkó (kapus), Hanták 2, István 1, Vakhnovich 2, Korsós 1, TEMESVÁRI 3, VRANAC 4. Edző: Füzesi Ferenc
CEGLÉD: Pallag – Gidai 2, PERISICS 7 (1), Bíró B., GRBOVICS 5 (1), Borsos 1, LÁSZLAI 8.Csere: BŐSZ (kapus), Tóth N., Lepsényi, Szabó B., Andjelics 1, Hódi 1. Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 16. p.: 7–8. 26. p.: 7–14. 35. p.: 14–17. 40. p.: 17–18. 48. p.: 19–22. 56. p.: 23–23
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Az első félidő görcsölése után a másodikban jóval felszabadultabban játszottunk. Esélyünk volt a győzelemre, de fontos pontot szereztünk így is. Erre a küzdelemre tudunk építeni.
Nagy Károly: – Felkészülten érkeztünk, ennek megfelelően uraltuk is az első félidőt. A csapatomban kevés a cserejátékos, így elfáradtunk a második félidőre. A vége heroikus küzdelem volt.