Monthly Archives: november 2016

Nem adták könnyen a bőrüket az újvárosiak

 

A bajnoki címre is esélyes, MOL-Pick Szeged együttesét látta vendégül a férfi kézilabda NB I. 11. fordulójában, kedden este a Balmazújváros. A papírforma alapján egyértelműen a bombaerős kerettel rendelkező, a Bajnokok Ligájában is versenyben levő szegedieknek állt a zászló, ettől függetlenül a sereghajtó hazai gárda mindent megtett annak érdekében, hogy megnehezítse nagynevű riválisa dolgát.

Már 4-0-ra vezettek a Kőnig Rendezvénycsarnokban rendezett találkozón Juan Carlos Pastor tanítványai, mikor Hanták megszerezte az újvárosiak első gólját. A félidő derekán is még belátható távolságon belül voltak Zubaiék, 5-8-at mutatott ekkor az eredményjelző. Az idő előrehaladtával egyre nőtt a különbség, félidőben 19-12-re mentek a Csongrád megyeiek.

A térfélcsere után sem unatkoztak a nézők, főként a vendégek jeleskedtek a gólszerzésben, tíz perccel a meccs vége előtt épp tíz találat volt a két csapat között, 20-30. A hajrában sem tudtak sokkal közelebb kerülni a hajdú-bihariak Baloghékhoz, akik sima, 33-24-es győzelmet arattak. A Balmaz legeredményesebb játékosának a csapat friss igazolása, a komoly nemzetközi rutinnal rendelkező jobbátlövő, Sztojanovics bizonyult a maga hat találatával.

forrás: haon.hu

Sajtótájékoztató

 

Sajtótájékoztató a Balmazújvárosi KK és Mol-Pick Szeged mérkőzésről

Carlos Pastor: – Komolyan vettük ezt a mérkőzést, melyen már az első félidőben el tudtuk dönteni a két pont sorsát. Jól védekeztünk már az elején, ez kulcsfontosságú volt. Örülök, hogy a fiatalokat is be tudtam szervezni ma a csapatba.

Fekete Bálint: – Nagyon jól kezdtük a találkozót, jól működött az öt egyes védekezésünk. Fontos volt, hogy játszhattam a mai nap.

Füzesi Ferenc: – Az első pár percben a Szeged dominált a pályán, majd el is tudott lépni. Megpróbáltuk beépíteni az új játékosainkat, és javítani a védekezésünket. Jól játszottunk, kevés hibával. Mindenkinek akartam adni megfelelő játékidőt, mely a kiegyensúlyozottságot hozza előtérbe.

Temesvári János: – Az új játékosainkat próbáltuk meg beépíteni, jó úton haladunk. Nekünk nem a Szegedet kell megverni, de gyakorlásnak jó meccs volt az előttünk álló fontos találkozók előtt.

15138307_873588642742368_3167169587607103962_o

unnamed

unnamed-1

unnamed-2


BALMAZÚJVÁROSI KK–MOL-PICK SZEGED 24–33 (13–19)
Balmazújváros,
800 néző. V: Bán, Szloska
BALMAZÚJVÁROS: PAUL – Tomic, STOJANOVIC 6, HANTÁK 5, István 2, Vranac 1, KEKEZOVITY 4 (1). Csere: Pajkó (kapus), Katzirz, Balázs S., Vujovic 2, Bali 1, Vakhnovich 3, Temesvári, Teleki. Edző: Füzesi Ferenc
SZEGED: SIERRA – SOSTARIC 8 (2), Buntic, BÁNHIDI 2, KALLMAN 4, GONCALVES 3, Skube. Csere: Gorbok 2, Balogh Zs. 2 (1), P. Rodríguez 2, GABER 6, Zubai 1, Obranovic 2, Fekete B., Szunajko 1. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–4. 12. p.: 3–8. 24. p.: 9–17. 41. p.: 16–24. 48. p.: 18–28. 52.p.: 20–32
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG:
Füzesi Ferenc
: – Egy jó mérkőzést játszhattunk, melyen minden tőlünk telhetőt megtettünk az esélyesebb Szeged ellen. Próbáltuk beépíteni az új játékosainkat, jó úton haladunk, sikerült kevés hibával lehoznunk a találkozót.
Carlos Pastor: – Nagyon komolyan vettük ezt a mérkőzést. Jól kezdtünk, már az első félidőben el tudtuk dönteni a két pont sorsát. Örülök, hogy a fiatalokat is tudtam játszatni!

 

A Szeged érkezik Balmazújvárosba

balmaz-szeged

 

Nagynevű rivális látogat kedden 18 órától a Kőnig Rendezvényközpontba: a BL-résztvevő, klasszis játékosoktól hemzsegő MOL-Pick Szegedet látja vendégül a férfi kézilabda NB I. 11. fordulójában a Balmazújváros.

Hibátlan teljesítménnyel, a tabella második helyén állnak Zubai Szabolcsék tíz kör után. Juan Carlos Pastor alakulatát eddig egyetlen honi együttes sem tudta legyőzni, még a Veszprém sem. Balogh Zsolték 328 gólt lőttek a riválisoknak, és csak 218-at kaptak. A hírek szerint Bodó Richárd és Bóka Bendegúz sérülés miatt nem játszhat majd az újvárosiak elleni meccsen.

A hajdú-bihariak nem dicsekedhetnek ilyen remek mutatókkal: sereghajtóként, a 14. pozícióból várják az újabb erőfelmérőt Füzesi Ferenc tanítványai. Tizenegy mérkőzésen vannak túl az újvárosiak a bajnokságban, és csak egyszer hagyhatták el győztesen a játékteret. Emellett egyszer ikszeltek, és kilencszer alulmaradtak. Valami egyértelműen nem stimmel a Balmaznál, bár időről-időre próbál új lendületet venni a gárda. Az esélyek alapján egyértelműen kijelenthető, nem a Szeged elleni összecsapás után fognak elindulni fölfelé Bali Richárdék.