Daily Archives: 2016/12/15

Elkezdenék a felzárkózást Újvárosban

Bali Richárd szerint az Újváros és a Vác szempontjából is fontos meccs jön.

A Vác ellen vívja meg utolsó NB I-es mérkőzését ebben az évben a Balmazújváros: pénteken 18 órától teszi tiszteletét a Kőnig Rendezvénycsarnokban Gúnya Péter alakulata. A hazaiak 3 ponttal a tabella utolsó, 14. helyén állnak, míg a vendégek 9 egységgel a 11. pozícióból várják az összecsapást. A felek már találkoztak, szeptember 11-én, az első fordulóban 21–18-ra tudott nyerni a Pest megyei egylet.
A Balmaz kedden, immár az új spanyol edzőjével, Magi Serrával az élen 23–20-as győzelmet aratott a Liga Kupában a Gyöngyös ellen, vagyis egy sikerrel megvívott derbivel hangolt a hét végi, nagyon fontos bajnokira.

Talán az utolsó esély

A Napló érdeklődésére az újvárosiak átlövője, Bali Richárd elmondta, úgy érzi, elindultak egy új úton, és bíznak benne, hogy folytatódni fog ez a jó tendencia. – Roppant fontos lesz a pénteki mérkőzés mind a mi, mind pedig a váciak szempontjából. Talán ez az utolsó esélyünk arra, hogy elkezdjük a felzárkózást. Riválisunknak stabil a védelme, van egy jó kapusuk, illetve villámgyors szélsőik. Tudjuk, mire számíthatunk, nagyon sokat készültünk, fegyelmezett támadójátékot kell bemutatnunk, illetve arra törekednünk, hogy minél kevesebb gyors gólt kapjunk – fogalmazott Bali.

A kézis szerint már a múlt héten, az Orosháza elleni találkozó első félidejében is jól teljesítettek, amire lehet alapozni, a Gyöngyössel szemben vívott kupameccsen pedig „megtanulhatták”, mire kell figyelniük, mikor ők uralják a derbit. – Az új trénerünk épp a téli szünet előtt csöppent bele az életünkbe. Ezen rövid idő alatt már átadta az alapokat azzal kapcsolatban, hogy ő mit szeretne látni tőlünk, de azt hiszem, jókor jön a pihenő, mindenki szusszanhat egyet, átgondolhatjuk a dolgokat, az apróbb sérülések is rendbe jöhetnek, így újult erővel vethetjük bele magunkat januárban a munkába, kemény időszak vár ránk – mondta az újvárosiak átlövője.