Monthly Archives: december 2016

Új edzővel az Orosháza ellen

Magi Serra váltotta a Balmazújváros kispadján Füzesi Ferencet.

magi-serra-2

Edzőváltáson esett át kedden az NB I-ben szereplő Balmazújváros férfi kézilabdacsapata, közös megegyezéssel távozott a gárda éléről Füzesi Ferenc, illetve megvált a klub a nyáron szerződtetett korábbi válogatott játékosától, Katzirz Dávidtól is. Már a hajdú-bihariak új mestere is megvan, a Győri ETO SZESE-től érkezett az Újvároshoz Magi Serra.

Talán sokan nem lepődtek meg a történteken, hiszen a Balmaz tizenhárom mérkőzésen csupán három pontot tudott gyűjteni, ezzel pedig a tabella utolsó, 14. helyén áll.

fuzesi-ferenc-weboldalra

Csalódott

Lapunknak Füzesi Ferenc elmondta, egyáltalán nem örül az eseményeknek. – Hosszú vajjúdás után született meg a döntés, amitől egyáltalán nem vagyok boldog. Szerettem Újvároson dolgozni, fontos volt számomra a csapat, de ha valaki rápillant a tabellára, láthatja, hogy valami nem stimmelt. Ebben az szezonban valahogy nem ment, pedig a játékosállomány adott volt ahhoz, hogy ennél sokkal jobban szerepeljünk. Nagy gond nem volt, csak a sok apróság összeadódott, és ez lett belőle – nyilatkozta a Naplónak Füzesi, akinél érdeklődtünk arról is, tudja-e már, hogyan tovább.

– Korai még a jövőről beszélni, bár az biztos, hogy nem akarok pihenni, nem vagyok fáradt. Csalódottságot érzek, ezzel együtt az erő megvan bennem, hogy máshol folytassam. Attól sem zárkózom el, hogy egy NB I/B-s együttesnél dolgozzak, az Újvárossal is ott kezdtünk, és szép sikereket értünk el – fogalmazott a leköszönő mester, aki 2013-ban került Újvárosra.

Bemutatkozhat

Az új spanyol tréner csütörtökön már be is mutatkozhat, 18 órától az Orosháza látogat a Kőnig Rendezvényközpontba. A vendégek sem remekeltek eddig, nyolc egységgel a 12. helyen állnak a pontvadászatban.

plakat

Az újvárosiak múlt szombaton Gyöngyösön vendégszerepeltek, és kaptak ki 27–21-re. Az orosháziak legutóbbi bajnokijukat a Cegléd ellen vívták, és 25–18-ra nyerni tudtak. Az előző idényben az alapszakasz során először 26–26-os döntetlent játszottak a felek, majd a „visszavágón” 25–23-ra a Balmaz nyert. Az alsóházi rájátszásban is kétszer találkoztak a csapatok, az első és a második ütközetet is a Békés megyeiek húzták be, előbb 28–26-ra, majd 26–21-re diadalmaskodtak.

 

Változások a csapat életében

Távozik a Balmazújvárosi KK férfi kézilabdacsapatától a nyáron érkező Katzirz Dávid, és a vezetőedző Füzesi Ferenc.

Füzesi Ferenc Katzirz Dávid

A Balmazújváros és a volt válogatott balátlövő, Katzirz Dávid közös megegyezéssel bontott szerződést.

A Nemzeti Sport információja szerint Katzirz Komlóra igazol.

Kedden a hajdúsági csapat élén is változás történt. Füzesi Ferenc edző is közös megegyezéssel távozott.

Őt a három éve már a Győri ETO SZESE-nél edzősködő Magi Serra váltotta.

magi-serra

A keddi edzést már a spanyol mester irányította.

Sikeres munkát kívánunk neki!

Hajrá Újváros!

Vereség a Gyöngyös ellen

 

Füzesi Ferenc: – Mindent megpróbáltunk, de olyan hullámvölgyeket produkáltunk, ami megpecsételte a sorsunkat. Az első félidő végén darabokra estünk, a második félidőben csak fellángolasaink voltak, azért pedig nem adnak pontot az NB I-ben.

Balázs Sándor: – Szégyellem a csapat teljesítményét, kritikán alul játszottunk. Voltak jó felvillanásaink, azonban a Gyöngyös ötven pecen át dominálta a mérkőzést. Remélem, gyökeres változáson esik át a csapat, beleértve magamat is, mert bent szeretnénk maradni.

Debre Viktor: – Egy ceglédi vereség után érkeztünk a találkozóba, ezért nagy nyomás volt rajtunk. Megpróbáltuk kijavítani a hibánkat, és ez sikerült is, jó volt a védekezésünk, a kapusunk jól védett, és megfelelő számú gólt lőttünk a győzelemhez. A második félidőben az előnyünkből éltünk, és a végére már nem koncentráltunk, de ez előfordul ilyen nagy különbség esetén. Örülünk a két pontnak, hellyel-közzel ott tartunk, ahol előzetesen elképzeltük.

Lubomir Duris: – Nagyon fontos volt ez a mérkőzés a számunkra, ezért 100 %-ot beleadtunk, jól védekeztünk, és támadásban is eredményesek voltunk. Örülünk a győzelemnek.

01_bbgy_balmaz_eleje

 

B.BRAUN GYÖNGYÖS–BALMAZÚJVÁROS 27-21 (15-8)

Gyöngyös, játékvezetők: Bonifert, Oláh.
GYÖNGYÖS: Holló, Hudák, Ivanisevic (kapusok), Duris 6, Hegedűs 2, Juhász K. 1, Kovacsics P. 2, Lele 10 (3), Mester, Mikita M., Németh T., Országh 3, Rasic 1, Reznicek 2, Sipeki, Urbán. Edző: Debre Viktor.
BALMAZÚJVÁROS: Pajkó, Paul (kapusok), Balázs 2, Bali 1, Hanták 4 (1), István 1, Katzirz, Kekezovity 2 (1), Simovic, Stojanovic 4, Teleki, Temesvári 2, Tomic 1, Vakhnovich, Vranac 1, Vujovic 2. Edző: Füzesi Ferenc.
Kiállítások: 14, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2. 

Felspannolva várják a Gyöngyös elleni derbit

 

balm2

A Liga Kupában aratott kettős siker után jöhet egy újabb bajnoki.

A B.Braun Gyöngyös otthonába látogat a férfi kézilabda NB I. 12. fordulójában, szombaton 18 órától a Kőnig-Trade Balmazújváros csapata. A hazaiak tíz mérkőzésen vannak eddig túl, kilenc pontot sikerült gyűjteniük, ami a tabella kilencedik helyéhez elég jelen pillanatban. A hajdú-bihariak már 12 találkozót játszottak le, és három egységükkel a tabella utolsó, 14. helyén állnak.

Debre Viktor alakulata múlt vasárnap lépett pályára legutóbb, akkor 36–24-re kikaptak Cegléden. A Balmaz november 22-én volt érdekelt bajnokin, amikor is 33–24-re alulmaradt a Szegeddel szemben. Hét közben azonban kétszer is megmérettetett a Liga Kupában Füzesi Ferenc együttese, mely kedden és szerdán is legyőzte a Komlót, vagyis pozitív történésekkel a háta mögött várhatja a szombat esti derbit az Újváros.