Kiütéses vereség a Füredtől

unnamed

Sajtótájékoztató a Balmazújvárosi KK és Balatonfüredi KSE mérkőzésről

Csoknyai István: – Nagy arányú különbséggel sikerült nyernünk. Tisztességes, korrekt csatát vívtunk, nekünk ma minden sikerült, nem tudom, mikor lőttünk 33 gólt idegenben, jó volt a támadójátékunk.
Jól kezdtük a mérkőzést, könnyű gólokkal tudtunk ellépni. Tartottunk ettől a mérkőzéstől, de jól játszottunk, örülök a győzelemnek.

Debreczeni Dávid: – Gratulálok a csapatomnak. Jól harcoltunk végig, sikerült pótolni a sérültjeinket, jól védekeztünk, a sok kontra gól hozta meg a győzelmet.

Füzesi Ferenc: – A játék minden elemében fölénk nőtt a Balatonfüred. Már az első félidőben elléptek 10 góllal, görcsösek voltunk, kevés olyan villanásunk volt, mely hasonlít a kézilabdára. Nem sikerült ritmust találnunk, pedig mindent megtettünk.

Hanták Jozef: – Az öltözőben maradtunk a meccs elején, és már nem is tudtunk visszajönni a meccsbe. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig maradtak!

BALMAZÚJVÁROS-BALATONFÜRED 23-33 (8-17)

Balmazújváros, 700 néző.

Játékvezetők: Andorka, Hucker.
BALMAZÚJVÁROS: Pajkó, Paul (kapusok), Bagi, Balázs, Bali, Hanták 3, István, Katzirz, Kekezovity 2 (2), Simovic, Stojanovic 5, Teleki 1, Temesvári 5, Tomic 2, Vakhnovic, Vranac 5. Edző: Füzesi Ferenc.
BALATONFÜRED: Fazekas, Ristanovic (kapusok), Déber, Debreczeni 8, Gábori 2, Gerdán, Győri 9 (1), Ivanovics 3, Kancel, Kasparek 4, Nemes, Németh B. 2, Petrovski 2, Szemenyov 3, Varsandán, Vasvári. Edző: Csoknyai István.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–4. 19. p.: 2–12. 27. p.: 7–15. 39. p.: 12–24. 46. p.: 13–27. 58.p.: 18–31
Kiállítások: 6, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1.

 

unnamed-1

unnamed-3

unnamed-2

 

Sorry, comments are closed for this post.