Sikertelen csata Egerben

 

2847466_H_5319

Balmazújváros – Nem ezt ígérte feltétlenül a papírforma, de végül elvérzett Füzesi Ferenc alakulata szerdán este.

Esélyesebbnek számított ellenfelénél a Balmazújváros férfi kézilabda csapata a szerda esti mérkőzés előtt, melyet az Eger SBS-Esterházy otthonában vívott meg a bajnokság alsóházának rájátszásában.

Borult a papírforma

A meccs előtt, két forduló elteltével a hajdú-bihariak álltak jobban, 13 ponttal a hetedikek, míg az egriek négy egységgel az utolsó előttiek voltak, azaz a vendégek sikere nem számított volna meglepetésnek.

Az alapszakaszban egyébként ősszel kiélezett derbit vívtak a felek, 22–21-re az újvárosiak diadalmaskodtak, ellenben tavasszal visszavágtak Tóth Edmond vezetőedző tanítványai, akik akkor meglehetősen sima, 26–18-as sikert arattak. Nem kezdte jól az összecsapást az újvárosi csapat, az első tíz perc elteltével három góllal, 5-2-re vezetett a feltüzelt házigazda. Az egriek még egy lapáttal rátettek erre és már öttel is mentek a játékrész derekán, akik a fél­időben végül kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

A második félidőben igen csak kapaszkodott a Balmazújváros és többször is egálra állt a vendégek legénysége, de a hajrát az Eger bírta jobban. A bosszantó vereség különbsége csupán egyetlen gól lett, 22–21 az esélytelenebbnek tartott egriek javára.

 

EGER SBS ESZTERHÁZY-KŐNIG TRADE BALMAZÚJVÁROS 22-21 (13-11)
Eger, játékvezetők: Horváth, Marton.
EGER: Kovács J., Radulescu (kapusok), Antl 5 (3), Bajorhegyi 1, Dobó Zs. 1, Iváncsik Á., Kiss G., Kocsis Cs. 1, Lezák, Padla 4 (2), Petro 3, Radcsenko 1, Szabó P. 3, Szűcs, Takács 2, Vancsics 1. Edző: Tóth Edmond.
BALMAZÚJVÁROS: Pajkó, Paul (kapusok), Balázs 1, Balda 1, Hanták 5 (2), Horváth D. 1, István, Kekezovic, Korsós, Lazic 1, Morva, Oláh G. 6, Perez 3, Temesvári 2, Tomic 1, Vranac. Edző: Füzesi Ferenc.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 4:0, 12. p.: 6:4, 18. p.: 11:7, 24. p.: 12:9, 36. p.: 15:14, 42. p.: 16:17, 48. p.: 17:17, 54. p.: 19:20.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 8/5, ill. 3/2.

Sorry, comments are closed for this post.