Archives

Úgy érzik, elindultak fölfelé

temesvari

Temesvári János a Tatabánya ellen is legalább hasonló játékot vár maguktól, mint amit a legutóbb mutattak.

A magyar élvonal jelenlegi harmadik legerősebb együtteséhez, a Tatabányához látogat a férfi kézilabda NB I. 10. fordulójában a Kőnig-Trade Balmazújváros csapata – a felek kedden 18 órától feszülnek egymásnak a Földi Imre Sportcsarnokban.

A hazaiak tíz pontot gyűjtöttek eddigi hét mérkőzésükön, ötször nyerni tudtak, csupán az első Veszprémtől és a második Szegedtől kaptak ki. A Balmaz mérlege már közel sem ilyen „fényes”: Füzesi Ferenc tanítványai három egységgel a tabella 12. helyén tanyáznak, egy-egy győzelem és iksz mellett ötször alulmaradtak. Legutóbb a Cegléddel találkozott a Balmaz, mely kiélezett küzdelem végén 25–25-ös döntetlent ért el a Pest megyeiekkel szemben.

Temesvári János, az Újváros balszélsője úgy véli, a ceglédiek elleni meccsen nyújtott teljesítményük végre olyan volt, melyre lehet építeni. – Bár nyerni szerettünk volna, de tekintve, hogy a szünet előtti percekben hét góllal is ment riválisunk, és onnan tudtuk visszajönni a meccsbe, az egy pontnak is örülhetünk. Úgy látom, elindultunk egy olyan úton, mely a szezon eddigi részében nem volt ránk jellemző. Igazi csapatként játszottunk, egymásért küzdöttünk, és nem adtuk fel. A sok negatív eredmény mindenkit megviselt, jót tett a társaságnak a múlt heti megbeszélés, mikor ki-ki megfogalmazhatta, mit gondol a kialakult helyzetről – mondta el lapunk érdeklődésére a kézis.

14712956_845391142228785_7582921267614648216_o

Türelmes támadójáték

Az újvárosiak nem kergetnek hiú ábrándokat, tisztában vannak a realitásokkal, vagyis hogy a Tatabánya a kedd esti, tévés meccs (M4 Sport) esélyese, ennek ellenére Vladan Matics együttese ellen is szeretnének bizonyítani.

– Nem sok időnk volt felkészülni ellenfelünkből, de így is jól ismerjük az ottani kézilabdázókat. Játékuk kulcsa a beállós és kinti átlövő közti szoros viszony, melyet ha sikerülne megtörni, megnehezíthetnénk a dolgukat. Emellett stabil védelemre és türelmes támadójátékra lesz szükségünk, ha egy szoros és jó derbit szeretnénk játszani. Tudjuk, a papírforma nem mellettünk szól, ugyanakkor egy jó produkció megfelelő alap lenne a szombati, Budakalász elleni bajnokinkra – fogalmazott Temesvári, akitől megtudtuk, hogy Balda Ákosra műtét vár, így őt hosszabb időre nélkülözni kényszerülnek.

 

unnamed

Balmazújváros – Fontos pontot szerzett a stabil középcsapatnak számító Cegléd ellen a Balmazújváros pénteken este a Kőnig Rendezvényközpontban, a férfi kézilabda NB I. hatodik fordulójában.

A találkozó elején kiegyenlített játék folyt a pályán, ám 6-6 után fokozatosan kezdtek meglépni a vendégek. A 26. percben már 14-7-re vezetett a Cegléd, mely félidőben is öttel ment (10-15).

A 41. minutumra feljött egy gólra az Újváros, 17-18 után azonban ismét rákapcsoltak a Pest megyeiek, negyed órával a vége előtt 17-22-t mutatott az eredményjelző. Füzesi Ferenc tanítványai aztán nagyot küzdöttek, és újfent visszajöttek a meccsbe, olyannyira, hogy öt másodperccel a lefújást megelőzően már a náluk volt az előny, 25-24. De a végére maradt a csattanó, Perisics belőtte hetedik gólját is, beállítva ezzel a 25-25-ös végeredményt. A rossz formában lévő Balmaz ugyan nem tudott nyerni, de talán az iksz is lendületet adhat a hajdú-bihariaknak.

BALMAZÚJVÁROSI KK–CEGLÉDI KK SE 25–25 (10–15)
Balmazújváros, 600
néző. V: Bócz, Wiedemann
BALMAZÚJVÁROS: Paul – Tomic, Balázs S. 1, Simovic, Katzirz, BALI 4, KEKEZOVITY 7 (4). Csere: Pajkó (kapus), Hanták 2, István 1, Vakhnovich 2, Korsós 1, TEMESVÁRI 3, VRANAC 4. Edző: Füzesi Ferenc
CEGLÉD: Pallag – Gidai 2, PERISIC 7 (1), Bíró B., GRBOVICS 5 (1), Borsos 1, LÁSZLAI 8.Csere: BŐSZ (kapus), Tóth N., Lepsényi, Szabó B., Andjelics 1, Hódi 1. Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 16. p.: 7–8. 26. p.: 7–14. 35. p.: 14–17. 40. p.: 17–18. 48. p.: 19–22. 56. p.: 23–23
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Az első félidő görcsölése után a másodikban jóval felszabadultabban játszottunk. Esélyünk volt a győzelemre, de fontos pontot szereztünk így is. Erre a küzdelemre tudunk építeni.
Nagy Károly: – Felkészülten érkeztünk, ennek megfelelően uraltuk is az első félidőt. A csapatomban kevés a cserejátékos, így elfáradtunk a második félidőre. A vége heroikus küzdelem volt.

Balmazújvárosi KK – Ceglédi KKSE: 25-25 (10-15)

Sajtótájékoztató:

unnamed-3

unnamed-5

Nagy Károly: – Felkészülve érkeztünk, uraltuk is az első félidőt. A szünetben elmondtam, hogy vezetünk, de még nem nyertük meg ezt a mérkőzést. Rövidek vagyunk a játékosok számát illetően, és erre még Andjelics Bozso ütött is egyet a csapatunkon. Részsikereket tudtunk csak elérni a második játékrészben, a vége abszolút heroikus küzdelem volt, de jobbat tudott hozni a végjátékban a Balmazújváros. A küzdelem alapján igazságos a döntetlen, de csalódott vagyok.

Lászlai Szabolcs: – A héten mindent megtettünk a mai győzelemért: videóztunk, készültünk. Az első félidőben sikerült megvalósítani, amit akartunk, de a második félidőre elfáradtunk.

Füzesi Ferenc: – Többet foglalkoztunk magunkkal, mint az ellenfelünkkel, mert egy hullámvölgybe vagyunk. Nem vagyok elégedett, mert pontot vesztettünk hazai pályán, de ebből remélem már tudunk építeni. Sokszor hibáztunk kulcsidőben, a végjáték kaotikus lett, de egy döntetlent el tudtunk érni. Ebben a szellemben kell haladnunk tovább, a mentalitás volt egy kicsit visszafogott!

István Péter: – Remélem ezzel a döntetlennel sikerül kijönnünk a hullámvölgyből. Ezzel remélem el tudunk indulni a tabellán felfelé.

 

BALMAZÚJVÁROSI KK–CEGLÉDI KKSE 25–25 (10–15)
Balmazújváros, 600
néző. V: Bócz, Wiedemann
BALMAZÚJVÁROS: Paul – Tomic, Balázs S. 1, Simovic, Katzirz, BALI 4, KEKEZOVITY 7 (4). Csere: Pajkó (kapus), Hanták 2, István 1, Vakhnovich 2, Korsós 1, TEMESVÁRI 3, VRANAC 4. Edző: Füzesi Ferenc
CEGLÉD: Pallag – Gidai 2, PERISICS 7 (1), Bíró B., GRBOVICS 5 (1), Borsos 1, LÁSZLAI 8.Csere: BŐSZ (kapus), Tóth N., Lepsényi, Szabó B., Andjelics 1, Hódi 1. Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 16. p.: 7–8. 26. p.: 7–14. 35. p.: 14–17. 40. p.: 17–18. 48. p.: 19–22. 56. p.: 23–23
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Az első félidő görcsölése után a másodikban jóval felszabadultabban játszottunk. Esélyünk volt a győzelemre, de fontos pontot szereztünk így is. Erre a küzdelemre tudunk építeni.
Nagy Károly: – Felkészülten érkeztünk, ennek megfelelően uraltuk is az első félidőt. A csapatomban kevés a cserejátékos, így elfáradtunk a második félidőre. A vége heroikus küzdelem volt.

Azon lesznek, hogy a régi arcukat mutassák

11221329_1176021722472976_1602256695057742597_o

Balázs Sándor (15)

Fel akarnak pörögni az újvárosiak, bizonyítanának maguknak és szurkolóiknak is.

Kifejezetten rosszul rajtolt a Balmazújváros csapata: a férfi kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjában eddig hat mérkőzést játszottak le Füzesi Ferenc tanítványai, akik csupán egyszer tudtak győzedelmeskedni, ötször pedig alulmaradtak. Nem erre számítottak Újvároson, maga az együttes sem érti, mi lehet a mélyrepülés oka. Az élvonalbeli bajnokság mellett a Magyar Kupában sem termett babér a Balmaznak, kedden 33–28-ra alulmaradtak Bali Richárdék a Mezőkövesddel szemben.

– Csalódottak vagyunk, és nem csupán azért, mert nem sikerült bejutni a legjobb tizenhat közé a kupában, hanem a mutatott játék miatt is. Szerdán összegyűltünk, és átbeszéltük az eddig történteket. Mindenki hangot adhatott az észrevételeinek, kerestük a hullámvölgy okát, és a megoldást. Együtt kell a tettek mezejére lépnünk, felrázni magunkat, és újra egyenesbe jönni – jelentette ki Balázs Sándor, a Balmazújváros balátlövője, akitől arról is érdeklődtünk, téma-e a klubnál az edzőváltás. Mint mondta, azt szeretnék, hogy ugyanazzal a kerettel és stábbal vigyék végig az idényt, mint amivel elkezdték.

Stabil együttes

Pénteken 18 órától, az NB I. hatodik fordulójában a Cegléd teszi tiszteletét a Kőnig Rendezvényközpontban.

– Eltökélt szándékunk, hogy egy teljesen másik arcunkat mutassuk, mint eddig, legalább úgy szeretnénk játszani, mint tavaly. Bízom a csapatban, hiszem, hogy képesek leszünk a megújulásra. Úgy szeretnénk lejönni a pályáról, hogy mi magunk is, és a szurkolóink is elégedettek legyenek a produkciónkkal. Nyerni akarunk, ami nem lesz könnyű, hiszen a Cegléd egy stabil együttes, mely hazai pályán erős, de idegenben is képes meglepetést okozni. Jó játékosok alkotják a Pest megyei formációt, náluk nincsenek kiugró egyéni teljesítmények, inkább csapatként funkcionálnak jól – fogalmazott a kézis.

A Cegléd a tabella ötödik helyéről várja az összecsapást, Nagy Károly tanítványai a Veszprémtől és a Budakalásztól kikaptak, viszont a Komlót, a Mezőkövesdet, illetve az Egert le tudták győzni. A Balmazújváros a tizenharmadik, eddig egyedül a sereghajtó Komlón kerekedtek felül a hajdú-bihariak.