Archives

Hatalmas csatában nyertünk

Balázs Sándor

Végig tartani tudta előnyét a Balmazújváros, mely egy góllal meg is nyerte az Eger elleni derbit.

Jól indult a mérkőzés hazai szempontból, a 10. percben 4–1-re vezettek Füzesi Ferenc tanítványai. A vendégek sem hagyták magukat, folyamatosan csökkentették hátrányukat, a 17. minutumban már csak egy gól volt a különbség (6–5). Félidőben 11–9-re mentek a házigazdák.

Fordulás után jobban kapta el a ritmust a hajdú-bihari egylet, nyolc perccel a szünetet követően már ötgólos előnyben voltak Oláh Gáborék (16–10). Úgy tűnt, nem forog veszélyben a Füzesi-gárda sikere, de a hajrá mégis izgalmasan alakult. Tóth Edmond tanítványai feljöttek 21–20-ra, mikor már csak percek voltak hátra. A Balmaz azonban hősiesen állta a sarat, és megérdemelt, 23–22-es győzelmet aratott.

Az Újváros május 20-án, pénteken 18 órától a Mezőkövesd otthonában vendégszerepel, az egyletek előző összecsapása, április elején 18–18-as döntetlent hozott.

Izgalmas végjátékkal sikerült győznünk

 

[cycloneslider id=”konig-trade-balmazujvarosi-kk-sbs-eger-eszterhazy-23-22-11-9″]

 

KŐNIG TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK–EGER SBS ESZTEHÁZY 23–22 (11–9)
Balmazújváros, 700 néző. V: Bonifert, Oláh V.
BALMAZÚJVÁROS: Paul – Balda, Morva, Hanták 9 (3), Simovic 3, Lazic 2, Kekezovity 5. Csere: Vranac 3, Tomic 1, Balázs S., Oláh G., István, Temesvári. Edző: Füzesi Ferenc
EGER: Radulescu – Lezák, Dobó 1, Takács B. 5, Petro 2, Szabó P. 2, Antl 8 (1). Csere: Padla 2, Szűcs B. 2, Bajorhegyi, Vancsics. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 10. perc: 4–1. 17. p.: 6–5. 38. p.: 16–10. 48. p.: 19–14. 56. p.: 21–20
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2 /1
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc: – Egy többször megnyert mérkőzést „okosan” kiengedtünk a kezünkből, s végül infarktus közeli végjátékban hoztuk a két pontot.
Tóth Edmond: – Büszke vagyok a csapatomra, nagyon nagyot küzdöttek! Sajnos hat nap alatt három mérkőzés nekünk sok.

 

Fotók: Fenyves László

Óriási hajrában elért győzelem

 

[cycloneslider id=”konig-trade-balmazujvarosi-kk-pler-budapest-28-27″]

 

Egy gól döntött a Balmazújváros-PLER mérkőzésen – nyert Füzesi Ferenc alakulata.

A kiesés ellen menekülő PLER-Budapest ellen lépett pályára a Balmazújváros szerdán délután a Kőnig Rendezvényközpontban. Mindkét egylet számára nagy jelentőséggel bírt a találkozó, ugyanis az Újváros vezette az alsóházi rájátszást (7–14. hely), és szerette is volna megtartani vezető helyét, míg a PLER a kiesés ellen küzdött.

A meccs eleje még egyenlő erők küzdelmét hozta, azonban aztán fokozatosan kezdett meglépni a vendég csapat. A 17. percben már 12–6-ra is vezetett Hutvágner alakulata, azonban a hazaiak szépen zárkóztak felfele, de a szünetben 13–15-re vezetett a vendég egylet.

A szünet után bár egyenlítettek a hajdú-bihariak, (40. perc 19–19), azonban a folytatásban újra erőre kapott a fővárosi egylet, mely át is vette a vezetést. Óriási hajrá következet, előbb egyenlített az Újváros, majd meg is nyerte a találkozót

Végül 28–27-re nyertek az újvárosiak, akik nagy lépést tettek a hetedik helyért.

 

KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK–PLER-BUDAPEST 28–27 (13–15)
Balmazújváros, 700
néző. V: Bacs, Bóna
BALMAZÚJVÁROS: PauL – Balda 1, Morva 3, Simovic, Balázs S. 1, Lazic 1, Kekezovity.Csere: Pajkó (kapus), Temesvári, Korsós, Tomic, Perez, István 1, Hanták 9 (1), Vranac 7, OláhG. 5 (5). Edző: Füzesi Ferenc
PLER: Tóth N. – Bujdisó 4 (1), Leimeter 3, Benmiloud 1, Bakos 2 (2), Lókodi 4, Radjenovic 7 (6). Csere: Kránitz, Boros (kapusok), Tóth P., Oláh T., Sinkovits, Nagy Sz. 1, Mikita 3, Kocsi 2, Farkas T. Edző: Hutvágner István
Az eredmény alakulása: 4. perc: 2–2. 11. p.: 4–7. 17. p.: 6–12. 24. p.: 12–13. 35. p.: 16–16. 40. p: 19–19. 46. p.:21–20. 51. p.: 25–23 56. p.: 26–26
Kiállítások: 8, ill. 18 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 11/9
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Óriási mérkőzésen a szakadék széléről tudtunk visszajönni.
Hutvágner István: – Jól kezdtük a mérkőzést. Megmutattuk, hogy nem csak anyagilag, szakmailag is stabil a helyzetünk. Egy pontra rászolgáltunk volna. Sokan elmennek tőlünk, de dolgozunk az új PLER összerakásán.

Fotók: Fenyves László