Archives

A tempó ne menjen a pontosság rovására!

[cycloneslider id=”5931″]

 

Minimális hibaszázalékkal játszana a Balmaz szerdán este a PLER ellen.

Három hét után újra hazai pályán meccsel a Balmazújváros: a PLER-Budapest vendégszerepel szerdán 18 órától a Kőnig Rendezvényközpontban. Már lement nyolc forduló a férfi kézilabda NB I. alsóházi (7-14. helyért) rájátszásából, az újvárosiak jelenleg 18 ponttal a hetedik pozícióban vannak, a fővárosiak 12 egységgel a tizenkettedikek.

Március 25-én találkoztak legutóbb az egyletek, akkor a Lőrinci Sportcsarnokban 29–25-re Füzesi Ferenc tanítványai diadalmaskodtak – a hajdú-bihari társaság ezúttal is győzelmi szándékkal indul harcba.

– Egyértelműen nyerni akarunk, pláne otthon. Ellenfelünk a bennmaradásért küzd, így még veszélyesebb lehet. Egyébként is az egyik legstabilabb teljesítményt nyújtó együttes a PLER a rájátszásban, sok olyat mutattak, amit az alapszakaszban nem. Két gyorsan játszó gárda fog találkozni, az nyerhet, aki kevesebbet hibázik. Múlt héten Cegléden rengeteg „bakit” követtünk el, ezen muszáj javítanunk. Hutvágner István alakulata remekül védekezik, nekünk higgadtan, tiszta fejjel kell kézilabdáznunk, ha győzni szeretnénk, a kapkodás, a meggondolatlanság a vesztünket okozhatja – fogalmazott Füzesi Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője.

Mint megtudtuk, a régóta sérült Mateo Diorist leszámítva mindenki bevethető a Balmazból.

 

Nem sikerült a győzelem Cegléden

Csapatunk 32-26-ra kikapott.

 

CEGLÉDI KKSE–KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK: 32–26 (17–14)
Cegléd 800
néző. V: Herczeg, Südi
CEGLÉD:
Bősz – Bíró 4 (1), Lepsényi 3, Andelic 4, Sipeki 1, GRBOVIC 6, ORSZÁGH 5. Csere: Abramovic (kapus), PERISIC 6, Hódi 2, Tóth N., Borsos, Megyeri 1, Imregi F., Müller.Mb. edző: Jakab László
BALMAZÚJVÁROS:
Paul – Kekezovity 2, Lazic 3, Perez 1, Simovic, Oláh 3 (3), BALDA 7. Csere: Pajkó (kapus), Balázs 2, Morva 3, István, Korsós 1, Hanták, Temesvári 2, Vranac 2. Edző: Füzesi Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. perc:
2–0. 6. p.: 6–8. 11. p.: 6–8. 16. p.: 10–10. 23. p.: 13–11. 28. p.: 16–13. 32. p.: 19–14. 37. p.: 22–16. 41. p.: 23–20. 48. p.: 28–21. 55. p.: 31–24
Kiállítások:
10, ill. 12 perc
Hétméteresek:
1/1, ill 3/3
MESTERMÉRLEG

Jakab László:
– Nagyon jó védekezéssel rukkoltunk elő és ezt az agresszív védekezést végig tudtuk is tartani, amiből nagyon sok lerohanás gólt tudtunk lőni. Megérdemelten nyertünk, gratulálok a csapatnak és köszönjük Nagy Károly segítségét!
Füzesi Ferenc:
– Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A kaotikus támadójátékunk okozta a vesztünket…

Szerdán a Cegléd otthonába látogatunk

1278764_732756316825602_4567155901188915708_o
2016.05.04. 18:00 Ceglédi KKSE – Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK

 

Következik a második felvonás a férfi kézilabda NB I. alsóházi rájátszásában (7-14. hely): az első hét forduló már lement, mindenki találkozott mindenkivel, és most indul újra a kör.

A Balmazújváros a hetedik pozícióból várja, hogy ismét összecsapjon a sereghajtó Cegléddel.

A play off kezdetén, március 18-án találkoztak a csapatok, akkor a Kőnig Rendezvényközpontban 29–29-es döntetlennel végződött a találkozó – szerdán 18 órától a ceglédi Gál József Sportcsarnokban visszavághatnak Füzesi Ferenc tanítványai az elhullajtott pontokért.

Az előző körben, szombaton az Újváros remek teljesítményt nyújtott, és a vártnál simább meccsen, 24–17-re verte a Komlót. A Cegléd pénteken hazai pályán fogadta a Mezőkövesdet, melytől két góllal, 29–27-re kikapott.

Egy hete edzőváltás történt a Pest megyeieknél: Kökény István vezetőedző és Dengi Zoltán pályaedző távozott, a csapat irányítását a Varga Péter-Jakab László kettős vette át. A klub annak reményében frissített, hogy meg tudják tartani az élvonalbeli tagságukat. Mint látszik, a bemutatkozás nem sikerült jól, de a jövőben kiderül, segítenek-e az új impulzusok.

 

Megérdemelt, biztos győzelem a Komló otthonában

 

 

12829372_999262820148868_8602591195475477595_o

 

Ilyen arányban nemvárt, de megérdemelt biztos győzelem a Komló otthonában

SPORT36 KOMLÓ–BALMAZÚJVÁROSI KK 17–24 (9–10)
Komló, 700 néző. Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki

Komló l.d.: Markovic 4, Jerkovic 3, Sanad 3.

BKK: Paul – Balda, Morva, Simovic 1, Balázs S. 1, Lazic, Kekezovity 2.
Csere: Pajkó (kapus), Perez 2, Oláh 1/1, Vranac 6, Hanták 4, István 1, Tomic 3, Temesvári 3.
Edző: Füzesi Ferenc
Az eredmény alakulása. 14. perc: 4–3. 23. p.: 5-6. 29. p.: 9–7. 37. p.: 11–14. 41. p.: 13-15. 57. p.: 13–22
Kiállítások: 8, ill. 14 perc Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
Mindig parázs hangulatú mérkőzés zajlik a Mecsek-aljai katlanban, most sem volt ez másként.
Az első félidőben még felváltva vezettek a csapatok és egy gólos a Balmaz előny a szünetben.
A folytatásban meggyőzőbbé vált a Füzesi csapat játéka és tízperc után állva hagyta a morálisan is problémákkal küzdő hazai alakulatot. Csak az 57. percben kapott 14. gól mindent elárul a mérkőzés képéről. A jó kapusteljesítmények mellett, a csapategység eredményezi a diadalt. A hazai csapat gondjai szerencsére nem zavarta Morváék játékát.

Ratko Djurkovics: – Megpróbálunk felkészülni, mindent megtenni, de sokat hibázunk, így a visszájára fordulnak a dolgok. Tudjuk, hogy nehéz a helyzet nekünk és a szurkolóinknak is, de ne felejtsük, hogy ugyanezekkel a játékosokkal volt itt jó kézilabda is, de most sok a problémánk.
Füzesi Ferenc: – Nem várt különbségű győzelmet arattunk, de ehhez nagyon összefogott csapatmunka kellett.