Archives

Ismét sikerült két játékosnak, Marko Curuvijanak és Dioris Mateonak pár kérdést feltenni

Marko és Dio

Ismerve Marko eddigi pályafutását, felmerült a kérdés, hogy miért döntött Balmazújváros mellett. ?A sportkarrier furcsa helyzetet tud teremteni, soha nem tudhatod, hogy mi lesz. Vártam csapatok jelentkezését több helyről is, de nem sikerült semmi. Balmazújváros mellett azért döntöttem, mert közel akartam lenni a családomhoz, a hazámhoz. 10 évet éltem külföldön, nagyon távol és elég volt.?

?A csapatunk fizikálisan és mentálisan most sokkal erősebb. Az utóbbi meccsek eredményei jobbak. A vereségeket is figyelembe véve a gólkülönbségek már nem olyan nagyok. A kézilabda nem matematika, itt minden megtörténhet. Hiába vagy jó játékos, a pályán bármi beleszólhat a jó befejezésbe.?

?A Komló ellen remélem, nyerünk. Bízom benne, hogy jó meccs lesz, és jól fogunk játszani. De sajnos nem lehet tudni, hogy mi fog történni holnap. Egy biztos, HÁBORÚ lesz, és mi HARCOLNI fogunk!?

 

Dio a közelgő mérkőzésekről és a válogatottról mondott néhány információt.

?A csapat sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Tavaly az elején nem játszottunk pontosan,  és jól. Nem olyan magas színvonalon, mint most. Jobban tudunk koncentrálni, odatesszük magunkat a játék során. Az elején nem volt egyszerű. Pár játékos már játszott NB I-ben, de sokan nem.?

?A jövő héten készülünk a Pler elleni mérkőzésre. Két edzőmérkőzést játszunk Gyöngyössel. De előtte még NAGY HARC áll előttünk Komlón. Pontot kell szereznünk a bennmaradásért. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért! Nyernünk kell!!!?

?Remélem, bent maradunk az NB I-ben. Így boldogan tudok majd hazamenni. Otthon is lesznek edzések, mert július 15-én indul a Dominikai válogatott a Pánamerikai játékokon. De most még nem ez jár a fejemben. Nagyon vágyom haza, de előbb itt legyen minden rendben.?

 

Néhány gondolat Balázs Sándortól a Komló elleni mérkőzés előtt

?A csapatnak jólesik, hogy a hazai mérkőzéseken teltház van. De az külön pozitívum, hogy az emberek ennyire szeretnek minket, hogy akár messzebbre is elkísérik a csapatot. Remélem, hogy Komlón is halljuk a BALMAZÚJVÁROSI buzdítást!?

?A Mezőkövesd utolsó hét percéből próbálunk erőt meríteni, és azzal a hozzáállással és mentalitással kell pályára lépnünk, hogy nyerni akarunk. Mindent megteszünk a bennmaradásért.?

?Úgy gondolom, a csapatunk játéka erősebb, mint a Komlóé. És a mérkőzés kimenetele a mi kezünkben van.?

DSC_4991s.jpg

Fontos információ a KOMLÓI mérkőzéssel kapcsolatban

Utazás Komlóra!

Április 17-én, pénteken szurkolói busz indul a Komló elleni összecsapásra. Részvételi díj 1 500 Ft/fő. Indulás 11:30-kor a Kőnig Rendezvényközpont előtti parkolóból. Jelentkezni lehet szerda 19 óráig Pinczés Ferencnél, a +36 30 4777529 telefonszámon. Amennyiben a jelentkezők létszáma nem éri el a nagy busz férőhely számát, abban az esetben az első 17 jelentkezővel indul el a kisbusz. Hajrá Balmazújváros!

Továbbá, arról szeretnénk tájékoztatni a szurkolói busszal utazókat, hogy a csapat mindenki számára megvásárolja a belépőjegyet.
Számítanak a közönség ösztönző jelenlétére!
Segítsük csapatunkat, hogy ezt a nagyon fontos akadályt le tudják küzdeni.
HAJRÁ BALMAZÚJVÁROS!!!!

Busz

Szoros küzdelem

DSC_3776

 

A vártnak megfelelően szoros mérkőzést láthatott a Balmazújvárosi nézőközönség. A két csapat korábbi összecsapására a Mezőkövesd otthonában került sor, ahol a Balmazújváros idegenben győzelmet aratott, ami a pénteki meccs szoros és parázs hangulatát ígérte.

Az 1. percben István Péter fordult le a Mezőkövesd beállósáról és megszerezte az első hazai gólt. Pálos egyenlítő találatára Dioris azonnal válaszolt, majd felváltva jönnek a gólok. A 7. percben már a vendégeknél az előny. Ebben az időszakban kissé kapkodnak a hazaiak, de Bali végül egyenlít és Atsushi hétméteresével visszaszerzik a vezetést. Ezt követően ismét Bali eredményes, az állás 5 ? 4. Knezevic hiába véd, a Balmazújváros nem tudja kihasználni a lehetőséget, és ismét egyenlítenek a vendégek. 7 ? 8-as állásnál Füzesi időt kért és Dzono nagyszerű labdáját István Péter váltja gólra. Knezevic ismét hárít, de a hazaiak nem tudják kihasználni a lehetőséget. Kapkodás van mind két oldalon, sok az eladott labda. Az I. félidő utolsó 2 percére felpörögnek az események. Bali góljával még 10 ? 9-re vezet a Balmazújváros, majd a vendégek jutnak előnyhöz, és sok lépés után néma marad a játékvezetői síp. Ennek ellenére a megszerzett labdából Bali egalizál, 12 ? 12 az eredmény állása a szünetben.

Hajdu góljával kezdődik a II. félidő. A 35. percben már 13 -16-ra vezetnek a vendégek. Ismét kapkodó játék jellemzi a Balmazújváros játékát. A Mezőkövesd kihasználja a hibákat és a 40. percben 14 ? 18-at mutat az eredményjelző. Kovacecz és Bali góljával feljönnek a hazaiak, 16 ? 18-ra. Továbbra is sok a hiba a Balmazújváros csapatánál, és a 46. percben Füzesi ismét időt kért. A 48. percben 19 ? 21 a mérkőzés állása. A vendégek a rengeteg hibára három góllal reagálnak. Ezt követően Atsushi hétméterest hibáz. A Mezőkövesd jobbszélsője rögtön betalál, tovább növelve az előnyüket, 19 ? 25. Az 53. percben elveszni látszik a mérkőzés. Innen huszáros hajrával sikerült 7 ? 1-re hozni az utolsó 6 percet. 5 másodperccel a vége előtt Hajdu gólja az 1 pont megszerzését jelentette a Balmazújvárosnak.

 

KŐNIG – TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK ? MEZŐKÖVESDI KC 26?26 (12?12)

Balmazújváros, 700 néző. Vezette: Herczeg P., Südi P.

BALMAZÚJVÁROS: Knezsevics ? Dioris 2, Dzono 2, Atsushi 2 (2), István 4, Bali 7, Curuvija 3 (2). Csere: Pajkó (kapus), Balázs, Horváth D., Oláh T., Temesvári 1, Hajdu 2, Korsós 1, Kovácech 2.
Edző: Füzesi Ferenc

MEZŐKÖVESD: Liszkai ? Vasics 3, Grünfelder 4, Radnic 3, Trivkovics 2, Pálos 3, Lókodi 3. Csere: Volarevic, Holló (kapusok), Csirics 2, Nahajenka, Ilics 1 (1), Molnár, Terenyei 5.
Edző: Skaliczki László

Kiállítások: 4, ill. 10 perc Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc: ? Hősiesen küzdöttünk az utolsó öt percben az egyenlítésért, de értetlenül állok az azt megelőző ötvenöt perc előtt. Szinte semmit sem láttam vissza abból, amit megbeszéltünk. Remélem, a következő hetekben ennél nagyobb rend lesz a fejekben.

Skaliczki László: ? Mindent láttunk ezen az estén, amiért szeretjük a kézilabdát, de persze nagyon bosszús vagyok, mert nem az első meccs, amit sokgólos előnyről adunk döntetlenre vagy veszítünk el. Készülünk tovább a Magyar Kupa négyes döntőjére, amelyen szeretnénk szép eredményt elérni.