Archives

Ma este rangadó

Temesvári János szerint maximális koncentrációra lesz szükség a Mezőkövesd ellen.

A Mezőkövesdi KC otthonába látogat a Kőnig-Trade Balmazújváros kedden 19 órától a férfi kézilabda NB I. hetedik fordulójában, az összecsapást a Duna Televízió élőben adja.

Jól ismeri egymást a két egylet: a 2012/13-as pontvadászatban még a kövesdiek és az újvárosiak is az NB I/B Keleti csoportjában szerepeltek, majd a borsodiak feljutottak az élvonalba, idén pedig a hajdúságiak is ?követték őket?. De nem csupán a bajnokságban találkoztak már a csapatok, az előző évi Magyar Kupa 3. fordulójában is egymás útjába sodorta őket a sors, akkor 26?24-re Füzesi Ferenc alakulata bizonyult jobbnak.

Megmutatnák

? Bár nem ismeretlen számunkra a Mezőkövesd, alaposan kielemeztük őket. Nyáron felkészülési meccset játszottunk ellenük, amiből profitálhatunk, mivel már akkor tesztelhettük új játékosaikat. Amennyiben mindenki maximálisan koncentrál majd, azt hiszem, megcsíphetjük a kövesdieket, szeretnénk pontot, pontokat szerezni. Az sem elhanyagolandó tény, hogy a találkozót a tévé is élőben közvetíti, meg akarjuk mutatni az egész országnak, mire vagyunk képesek. Ellenfelünk az átlövő és az irányító posztokon összeszokott, erre figyelünk kell majd, agresszív védekezés szükségeltetik tőlünk. A mi erősségünk többek között a gyors lefordulás, erre is szükségünk lesz ? vélekedett Temesvári János, a Balmazújváros balszélsője, aki szerint a tavalyi Magyar Kupa meccshez hasonló teljesítmény már jó lehet. ? Az MK-derbin hazai pályán, szinte telt ház előtt játszottunk, most pedig idegenben kell helytállnunk, de egy ahhoz hasonló produkcióval már lehetne keresnivalónk.

Legutóbbi, Komló elleni mérkőzésünk végéből meríthetünk, egy siker mindig jót tesz. Igaz, riválisunk is két győzelemmel a háta mögött várja az újabb fordulót, de ez rosszul is elsülhet számukra, mert talán kissé elbizakodottá válhattak ? mondta a komlóiakkal szemben négy gólig jutó kézis, aki bár nem volt megelégedve az első pár körben nyújtott teljesítményével, úgy érzi, kezdi egyre inkább elkapni a fonalat.

HBN

Jövő héten Debrecenben a női kéziválogatott

Néhány dátumot már most érdemes megjegyezni minden kézilabda-rajongónak. Nézzük sorban: október 8-án, csütörtökön 17.15 órától a Főnix Csarnokban vendégeskedik a magyar női válogatott, kezdődik ugyanis a közvetlen felkészülés a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságra. A lányok Románia legjobbjait fogadják egy várhatóan nagyszerű hangulatú találkozón.

Két hónappal később, december 7-én a már említett kontinensviadal következik, amelyen ? reményeink szerint- ugyancsak Debrecenben köszönthetjük majd hazánk legjobbjait. Igazi pikáns csatákra azonban már középdöntők előtt is számíthatunk. Mondhatni, el leszünk kényeztetve, hiszen a csoportkörben Norvégia, Dánia, Románia és Ukrajna legjobbjai mérkőznek meg Debrecenben. Jegyek már kaphatóak az Eventim hálózatában (eventim.hu).

Németh András szövetségi kapitány ma kihirdette a magyar női válogatott keretét az október 6-án kezdődő felkészülési időszakra.

A magyar női válogatott kerete:

Kapusok: Kiss Éva (Fehérvár KC), Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Bíró Blanka (Ipress Center Vác)

Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)

Jobbátlövők: Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Siófok Galérius Fürdő), Planéta Szimonetta (Győri Audi ETO)

Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Mosonmagyaróvár)

Beállók: Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria), Mészáros Rea (FTC Rail Cargo Hungaria), Horváth Bernadett (Fehérvár KC), Mayer Szabina (Fehérvár KC)

Balátlövők: Triscsuk Krisztina (Dunaújvárosi KKA), Bulath Anita (Dunaújvárosi KKA), Klivinyi Kinga (Érd)
Balszélsők: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Erdősi Ildikó (Siófok Galérius Fürdő), Schatzl Nadine (Érd)

Szövetségi kapitány: Németh András

Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

 A csapat mérkőzésprogramja:

Felkészülési mérkőzés, Debrecen, Főnix Csarnok

Október 8. 17:15: Magyarország-Románia

Jegyek hamarosan kaphatók Debrecenben, a Kölcsey Központban, a Főnix-csarnokban, az Apolló moziban, a Tourinform-irodákban, valamint a www.jegy.hu rendszerében.

Papírforma vereség Szegeden

A Szegedre látogató csapatoknak nem lehetnek vérmes reményeik a győzelmet illetően, ám a balmazújvárosi csapat mégis úgy fejezte be a találkozót, hogy teljesítményével kivívta a hazai nézők szimpátiáját. Prodanovics hetesével kezdődött ugyan a mérkőzés, de vendég újvárosi játékosok is nagy iramot diktáltak. Felváltva potyogtak a gólok, a hazaiak cseréltek is gyorsan a kapuban. Sierra helyett Wyszomirski állt be és egy 5-0-ás szegedi rohammal hirtelen 15-7-re módosult az eredmény. Egyre nőtt a különbség a két csapat között. A félidőben már 24-12 volt az eredmény és egyértelműen látszott, hogy ha mindkét fél ilyen lelkesedéssel áll hozzá a második félidőhöz, akkor gólparádé lesz a végén. A Szeged élvezte a játékot, olyan tempót diktált, amivel nem vehette fel a versenyt az újonc csapat. De a Balmazújváros is igyekezett minél több szép dolgot felvillantani a tudásából. A végeredmény 47-28 lett a Szeged javára egy olyan találkozón, ahol senki sem távozott csalódottan.

Füzesi Ferenc: “Csapatom egy percig sem ölte a játékot, és jó ritmusban játszott. A 28 dobott gól is mutatja hogy nagyon igyekeztünk. A 47 kapott gól soknak tűnhet de a Pick Szeged a BL mérkőzések előtti utolsó fordulóban kirobbanó támadó formát mutatott és ezt nem tudtuk ellensúlyozni. Aki látta a mérkőzést láthatta, hogy egy pillanatra sem adtunk meg magunkat”

[print_gllr id=2324]

További képek: www.facebook.hu/balmazkezi
Fotók: Szalma Dóra

Tisztes helytállás Csurgó ellen

Csapatunk sokáig tartani tudta a lépést a rutinosabb vendégek ellen, a 15. percben 5?5-öt volt az állás, majd a 25. minutumban 11?11 állt az eredményjelzőn. A második félidőben aztán szépen lassan kezdett ellépni Sótonyi László alakulata, mely végül 30:26-ra tudott nyerni a derekasan küzdő Balmazújváros ellen.

“A végjátékban hiányzott a tapasztalat és a hideg fej. A két kihagyott ziccert és a két kihagyott hétméterest a Csurgó szigorúan büntette. De mindent egybe vetve a csapatunk jól játszott, egy a dobogóért harcoló csapat ellen” ? értékelt Füzesi Ferenc vezetőedző.

Következő hazai mérkőzés:
Balmazújvárosi Kézilabda Klub ? Komló
szeptember 25-én 18:00-tól
Kőnig rendezvényközpont

[print_gllr id=2303]

Fotók:Szalma Dóra
További képek: www.facebook.com/balmazkezi