Koi Endre, a csapat új kapusedzője

DSC_1002

Mit lehet tudni rólad?
Kisvárdáról érkeztem. Utánpótlásban dolgoztam. Szakedzői végzettséget szereztem Budapesten, szerettem volna magasabb szintre emelni az edzői tudásomat. Nagyon örültem az ajánlatnak, amit a Balmazújvárosi Klubtól kaptam. Emellett a civil életben testnevelőként dolgozom.

Hogy érzed magad?
Nagyon jól érezem magam a Klubnál. Nagyon tetszik a légkör, ami a csapatnál van. Örömmel néztem a kihívás elé, hogy a kapusokkal együtt dolgozhatok. Kicsit nehezítette a munkánkat Teodor Paul sérülése, ami speciális edzéseket igényelt. Mind három kapussal megtaláltuk a közös hangot, a hatékony munka elvégzéséhez. Csak dicsérni tudom őket, remek hozzáállással és kitartóan végzik a gyakorlatokat, de még nehéz út előtt állunk.

Milyen a munka a csapatnál?
A kapusok teljesítménye a csapat játékához hasonlóan alakul, hiszen a teljesítményük nagyban függ a csapat védekezésétől is. Voltak jobb és rosszabb periódusok is az elmúlt hetekben. Az elvégzett munkával és hozzáállással maximálisan elégedett vagyok. Az edzéseken maximális odafigyeléssel dolgoznak, és azon munkálkodunk, hogy a bajnokság előrehaladtával minél összeszokottabb gépezetet alkossanak a mezőnyjátékosokkal, a védelemben.

A mai napon a Szegeddel mérkőzünk meg.
Mindenki várja, hogy Európa egyik legjobb csapatával játszhasson. Nagyobb nyomás nélkül, felszabadultan játszhatunk, és a lehető legjobb teljesítményt kihozva magunkból lépünk a pályára.

Jön a Szeged

Jön a szeged

Balmazújváros ? Teher nélkül próbálhatják meg a legjobbjukat nyújtani az újvárosiak.

Két és fél hét leforgása alatt sorozatban mérkőzik meg a férfi kézilabda NB I. jelenlegi legjobb csapataival a Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK. Füzesi Ferenc tanítványai a Balatonfüred, a Tatabánya és a Csurgó után az éllovas MOL-Pick Szeged gárdájával találkoznak, a felek szerdán 18 órától az újvárosi Kőnig Rendezvényközpontban csapnak össze.

A vendégek hibátlan mutatóval vezetik a tabellát, mind a hat meccsüket behúzták eddig. A hajdú-bihari egyletnek sincs oka a szégyenkezésre, öt ponttal ugyanis a nyolcadikok. Múlt héten Csurgóra látogatott a Füzesi alakulat, mely bár mindent megtett a sikerért, nem tudta legyűrni esélyesebb riválisát. ? Nem volt rajtunk eredménykényszer, ki lehet kapni Csurgón, igaz, kissé túlzónak tartom, hogy nyolc góllal tudtak nyerni, gyengébben játszottunk, mint szerettünk volna ? mondta el érdeklődésünkre a Balmazújváros kézise, István Péter, majd hozzátette, nyilván le voltak törve a sikertelen találkozó után, de már összeszedték magukat és a Szegedre koncentrálnak.

Mindenki jó

? Egyértelműen a szegedi gárda az esélyesebb, vakok lennénk, ha ezt nem ismernénk el. Ugyanakkor, éppen ezért felszabadultan játszhatunk majd ellenük, nyomás nélkül. Nyilván a Bajnokok Ligája is kivesz a rivális kéziseiből, de ők olyan kaliberűek, hogy ez nem okozhat gondot nekik. Kiemelni nincs értelme személyeket tőlük, az egész csapat kiváló, mindenkire figyelni kell. Egy ilyen ellenféllel szemben mindenki még inkább odateszi magát, tudjuk, csakis masszív védekezéssel lehet esélyünk egy elfogadható eredményt elérni ? vélekedett István, aki telt házat vár szerdán este.

Az újváros vezetőedzője, Füzesi Ferenc továbbra sem számíthat Mateo Diorisra, aki műtéte után még várhatóan hetekig lábadozni fog, illetve Nikola Lazic sem léphet pályára.


A férfi kézilabda NB I. állása

1. MOL-Pick Szeged 6 6 0 0 210?149 12
2. Grundfos Tatabánya KC 7 5 1 1 199?155 11
3. Balatonfüredi KSE 7 5 1 1 195?156 11
4. Csurgói KK 7 5 1 1 188?168 11
5. Ceglédi KKSE 6 2 3 1 158?156 7
6. Orosházi FKSE-LINAMAR 6 2 2 2 156?149 6
7. Váci KSE 7 2 2 3 181?215 6
8. König-Trade Balmazújváros 6 2 1 3 144?149 5
9. B.Braun Gyöngyös 6 2 1 3 142?147 5
10. Mezőkövesdi KC 6 1 2 3 137?157 4
11. Eger SBS Eszterházy 7 2 0 5 146?186 4
12. Sport36-Komló 7 1 0 6 164?203 2
13. PLER-Budapest 6 0 0 6 135?165 0

Vereség Csurgón

Csurgói vereség

Csurgó, Balmazújváros ? Nyolc góllal, 25?17-re kapott ki a Balmazújváros pénteken este.

A Csurgó együttese véget vetett az újvárosi bravúrok sorának, a Balatonfüred és a Tatabánya után a Somogy megyeieket már nem tudták felülmúlni Füzesi Ferenc tanítványai.

Már a találkozó elején megléptek a csurgóiak, a 11. percben már 7?1-re vezettek. A folytatásban is maradt ez a tendencia, félidőben tíz góllal, 15?5-re ment Sótonyi László gárdája.

Fordulás után is a hazai domináltak, nem tudott feljebb kapaszkodni a hajdú-bihari egylet, tartotta előnyét a Csurgó, mely végül sima, 25?17-es sikert aratott. A Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK eddigi hat meccsén öt pontot gyűjtött, ezzel kilencedik a tabellán.

“http://www.haon.hu/a-csurgo-ellen-mar-nem-tudott-nyerni-a-balmaz/2923308”