All posts by Balmaz Handball (160)
Vereség Cegléden
Cegléd KKSE ? Balmazújvárosi KK bajnoki mérkőzés
28 ? 26 (13 ? 12)
Vezette: Andorka M.; Hucker R.
BKK: Paul T. ? Dioris M. (1), Oláh G. (4/3), Balázs S. (2), Simovic N. (1), Vranac T. (2), Kekzovic M. (7). Csere: Pajkó L. ? Korsós Á. (1), Balda Á. (4), Temesvári J., Morva Z. (1), István P. (3).
7 méteresek: 3/3 ill. 3/3
Kiállítások: 12, illetve 10 perc
Nem jól kezdődött a csapat számára a nap. Nikola Lazic, aki múlt héten 5 gólt lőtt a Vác ellen, nyakát fájlalva már el sem utazott Ceglédre.
A házigazda góljával kezdődött a mérkőzés, majd végig kiélezett küzdelemben, de mindig 1 ? 2 gólos vezetés mellett, a csapat csak egyenlítgetni tudott. A 9. percben sikerült egyenlítenünk, és a gólszerző Dioris rosszul fogott talajt, térdét fájlalva levitték a pályáról. Sok hibával játszottunk, nem tudtunk a Cegléd felé kerekedni. Egy gólos haza előnnyel mentek az öltözőbe a csapatok.
A második játékrész annyiban változott, hogy most már 3 ? 4 gólra módosult a Cegléd vezetése. Viszont a 48. percben Kekezovic-nak sikerült egyenlítenie, 19 – 19 volt az állás. Majd a csapatunk gyermeteg hibái miatt a hazaiak újra 4 góllal vezettek, 24 – 20. Ezt követően két 7 méteressel ismét sikerült szorossá tennie a mérkőzést, de a rutinos Bíró Balázs megnyugtatta a hazai közönséget. 57. percben 25 ? 23 volt az állás. Az utolsó 50 másodpercben a Cegléd is beleesett a szabálytalan cserébe, de sajnos nem tudtuk kihasználni a lehetőséget. És a vége előtt nem sokkal, még gólt is szereznek a hazaiak, és újra kettővel vezetnek, amivel megnyerték a mérkőzést.
Rosszul sikerült a nyitány
Kőnig Trade Balmazújvárosi KK – Váci KSE 28-30 (15-14)
Balmazújváros, 700 néző. Vezette: Herczeg P., Südi P.
K-T BKK: Paul T. – Balda Á., Korsós Á. (2), Balázs S. (1), István P. (3), Vranac T. (1), Kekezovity M. (6/1).
Cserék: Oláh G. (4/2), Lazic N. (5), Hanták J. (2), Simovic N., Morva Z., Dioris M. (4), Veres I.
Edző: Füzesi Ferenc
Hétméteresek:3/3, ill 3/2. Kiállítások:12, ill 10 perc
Hatpercnyi játék után 3 – 1, két góllal vezettünk, majd röpke egy perc alatt három gólt lőttek a vendégek és ezt követően már ők vezettek 4 – 3-ra. 11. percben Füzesi Ferenc a második időkérést is kikérte, 4 ? 8 volt az állás. Az első játékrész feléig robogott a Vác csapata, így a közönség ledermedve nézhette, hogy a csapatuk szenved a pályán, és 16 perc után 6 ? 12 volt. Próbálta összeszedni magát a csapat. Kekezovity 3 találata mellé, Hanták és Lazic talált be a kapuba, így 23 perc után 11 ? 12-re zárkóztunk fel.
Az I. félidő vége előtt Hatnák egyenlített, 14 ? 14, és mint utólag kiderült orrcsont törés volt az egyenlítés ára. Korsós a dudaszó előtt még betalált, ezzel 15 ? 14-es állással mehettünk el szünetre.
Lazic góljával kezdődött a II. félidő, majd rögtön egy újabb hidegzuhany következett, és 16 ? 20 volt az állás, a 35. percben. Kekezovity és Dioris 2 ? 2 góljával újra tudtunk egyenlíteni, így 20 ? 20. Sőt a 46. percben egy kettős emberhátrányt kivédekezve Dioris 4. találatával 24 ? 22 volt az állás. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy ekkor vezettünk utoljára. A vendégek az újabb kettős előnyükből 3 gólt lőttek. Már minden veszni látszott, amikor Oláh 7 méterest értékesít, majd István és Lazic is betalál, és ezzel 28 ? 28. Felcsillant a remény, de az utolsó két percben a Vác kapusa, Tóth megfogta a lövéseinket, míg a vendégek előbb 7 méteresből, majd a vége előtt nem sokkal újabb gólt lőve megnyerték a mérkőzést.
Sajnálatos módon a szurkolók csalódottan távoztak az összecsapásról, de abban bízunk, legközelebb eredményesebbek leszünk.