Nagy csata várható, de mindenképpen győznünk kell

 

Füzesi Ferenc vezetőedző (Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK)

 

Balmazújváros – Nagy derbire van kilátás, Egerbe látogat Füzesi Ferenc alakulata.

Az Eger otthonában, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban van jelenése szerdán 18 órától a Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK csapatának. A férfi kézilabda NB I. alsóházi rájátszásában (7-14. hely) két forduló után a hajdú-bihariak állnak a legjobban, 13 ponttal a hetedikek, míg az egriek négy egységgel az utolsó előttiek.

Két meccsen van eddig túl mindkét egylet: az utóbbi időben hullámzó teljesítményt nyújtó Újváros a nyitányon 29–29-re végzett a Cegléd ellen, majd 29–25-re nyert a PLER vendégeként pénteken – nagyon kellett már a győzelem Oláh Gáboréknak. A Heves megyeiek szoros meccsen, 26–25-re kaptak ki Orosházán, szombaton pedig, hazai pályán 27–25-re verték a Komlót.

Az alapszakaszban ősszel kiélezett derbit vívtak a felek, 22–21-re az újvárosiak diadalmaskodtak, ám tavasszal visszavágtak Tóth Edmond tanítványai, akik sima, 26–18-as sikert arattak.

Persze a playoff már egészen más, ahogy szokták mondani, újrakezdődik a bajnokság, így nem lehet kiindulni az előző két ütközetből. Mindenesetre az szinte borítékolható, hogy küzdelmes mérkőzés vár a csapatokra szerdán.

4 gólos győzelmet arattunk a Pler otthonában

 

Pler - BKK

 

Balmazújváros – A férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásának második fordulójában a PLER vendégeként nyert a Balmazújváros.

A bajnokságban az utolsó előtti helyezett PLER fogadta a Balmazújvárost a férfi kézilabda NB I-ben pénteken este. A házigazdák mindössze 3–3-ig bírták tartani magukat, aztán átvették a vezetést a vendégek, az előkelőbb helyen álló balmazújvárosi alakulat.

A vendégek sokkal jobban játszottak az első félidőben, amelyet végül csupán két góllal, 16–14-re nyertek meg.

A folytatásban sem járt jobban a házigazda együttes, végig a Balmaz irányította a játékot és vezetett a meccs folyamán.

Az újvárosiak végül megoldották a házi feladatot, négy góllal verték meg a vendéglátókat.

Győzni utazunk a fővárosba

 

Füzesi Ferenc vezetőedző (Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK)

 

Füzesi Ferenc úgy véli, a „tökösség” hiányzik a csapatából.

 

A PLER-Budapest otthonában vendégszerepel pénteken 18 órától a Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK csapata. A K&H férfi kézilabda liga alsóházi rájátszásának első fordulójában a hajdú-bihariak 29–29-es döntetlent játszottak a Cegléddel, míg a fővárosiak meglepetésre 27–22-re legyőzték a Komlót.

A PLER az alapszakaszban nem nyújtott túl acélos teljesítményt, 24 meccséből csak hatot tudott megnyerni, egyszer ikszelt és 17 alkalommal alulmaradt, így 13 ponttal a tabella utolsó helyén zárt. Füzesi Ferenc tanítványai viszont kifejezetten jól szerepeltek, harcban voltak a felsőházba kerülésért is, ami végül ugyan nem sikerült, de így is minden dicséretet megérdemelnek az újvárosiak, akik a 7. pozícióban zárták a bajnokság első felét.

Október 17-én Újvárosban mérkőztek meg a csapatok: az első félidőben még fej-fej mellett haladtak a felek, 10–10-et mutatott az eredményjelző a szünetben. Fordulás után azonban már a hazaiak kerültek fölénybe, és 25–20-ra meg is nyerték a találkozót. Azon az összecsapáson Oláh Gábor bizonyult a legeredményesebb hajdú-bihari játékosnak a maga hét góljával. Egy hónapja, február 25-én a Lőrinci Sportcsarnokban szoros derbit vívtak az egyletek, a félidei állás 15–14 volt a házigazdák javára. Aztán a második fél órát megnyomta a Balmaz, és újra sikerrel tudott járni, 27–24-et mutatott az eredményjelző a lefújás pillanatában.

Ahogy korábban

Lapunk az Újváros vezetőedzőjét, Füzesi Ferencet kérte meg egy kis esélylatolgatásra. A tréner szerint badarság lenne kiindulni az elmúlt két egymás elleni ütközetből, mert ez egy egészen más összecsapás lesz. – Sajnos ki kell jelenteni, hogy nem vagyunk jó formában. A küzdőszellemmel, a harcossággal elégedett vagyok, nem is mentális problémák vannak a fiúkkal, egészen egyszerűen nem elég vagányak, „tökösebben” kellene játszaniuk, úgy, ahogy korábban. A rájátszás már egészen más, mint az alapszakasz, így nem szeretnék a korábbi két PLER elleni derbiből kiindulni. Mindenképp győzni akarunk, ahogy nyilván a pestiek is. A helyszínen láttam Hutvágner István csapatának a Komló elleni mérkőzését, nagyon komolyan játszottak, le a kalappal előttük. Nehéz dolgunk lesz, de sikerülnie kell! – jelentette ki Füzesi Ferenc.

Döntetlennel kezdtük a rájátszás első mérkőzését

886620_732758796825354_1505856939984213604_o

Döntetlennel kezdte a rájátszást az Újváros

 

Nem bírt el a Cegléddel a Balmazújváros, mely pénteken este hazai pályán kezdte meg az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság alsóházi (7–14. helyért) rájátszását – 29–29-es döntetlent hozott az összecsapás.

Remekül indult a mérkőzés a hazaiak szempontjából, a 14. percben 6–3-ra vezettek az újvárosiak. A folytatásban sikerült egalizálni a Ceglédnek, fej-fej mellett haladtak a gárdák, félidőben 13–13 állt az eredményjelzőn.

A szünet után is kiegyenlített játék folyt a pályán, mígnem a vendégek kezdtek fokozatosan meglépni, a 39. minutumban 19–16-ra mentek Kökény István tanítványai. A hajrában újra egálra hozta a meccset a hajdúsági egylet, a vége előtt három perccel 28–26-ra vezettek a Pest megyeiek. Roppant izgalmasan alakult a végjáték, a felek megosztozkodtak a pontokon: 29–29-nél zárult a találkozó.
A Balmaz jövő pénteken a PLER-Budapest otthonába látogat.

 

K&H férfi kézilabda liga, a 7-14. helyért, 1. forduló:
KŐNIG TRADE BALMAZÚJVÁROS-CEGLÉD 29-29 (13-13) 
Balmazújváros, játékvezetők: Dobrovits, Tájok.
BALMAZÚJVÁROS: Pajkó, Paul (kapusok), Balázs 1, Balda 3, Hanták 3 (1), Horváth D., István 3, Kekezovic 2, Korsós, Lazic 3, Morva, Oláh G. 6 (4), Perez 4, Temesvári 2, Tomic, Vranac 2. Edző: Füzesi Ferenc.
CEGLÉD: Abramovic, Bősz (kapusok), Andelic 3, Bíró 6, Grbovic 3, Hódi 2, Imregi, Kun, Lászlai 2, Lepsényi 4, Megyeri, Mojszilov, Országh 3, Perisic 5 (1), Sipeki 1, Tóth N. Edző: Kökény István.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/1.