Kezdődik a rájátszás

 

Perez Nacor (Kőnig-Trade Balmazújváros)

 

A K&H férfi kézilabda liga alapszakaszának múlt heti zárulta után pénteken máris megkezdi a rájátszást a Balmazújváros csapata, méghozzá hazai pályán. Mint ismert, Füzesi Ferenc legénysége a hetedik helyen zárt, így az alsóházban folytatja a küzdelmeket, ahova 10 pontot visz magával. Elsőként a Cegléddel mérkőznek meg az újvárosiak, pénteken 18 órától csapnak össze a felek a Kőnig Rendezvényközpontban.

A 2015/16-os kiírásban lejátszott első egymás elleni ütközetükön a ceglédiek jártak sikerrel, szoros meccsen, 28–26-ra tudtak nyerni, a „visszavágón” viszont Temesvári Jánosék bizonyultak jobbnak, 31–25-re győztek a hajdú-bihariak november végén. Illetve a Magyar Kupában is összefutottak a gárdák, a harmadik fordulóban 29–26-ra Kökény István egylete diadalmaskodott és búcsúztatta a sorozattól a Balmazt.

Nem ismeretlen tehát egymás számára a két csapat, lapunk István Pétert kérdezte, szerinte mi várható a mérkőzésen.

Nyerni akarnak

– Mindenki bízott benne, hogy összejöhet a felsőházba kerülés, de végül nem sikerült. Persze le voltunk törve, de nem állt módunkban sokáig keseregni, hiszen folytatódik a bajnokság. Így sem olyan kedvezőtlen a helyzetünk, hiszen 10 pontot viszünk magunkkal, ami kifejezetten jó. A célunk továbbra is minimum a biztos bennmaradás, de úgy hiszem, az eddig mutatott teljesítményünket látva ennél talán már többet is remélhetünk, jó lenne megcsípni a hatodik, vagy a hetedik helyet – fogalmazott az újvárosiak kézise, aki a Cegléd elleni derbire is kitért.

– Riválisunk gyorsan tud letámadni, külföldi átlövőjük és beállósuk között roppant jó az összhang, ami sokat tesz hozzá a játékukhoz. Keményen kell védekeznünk, ha sikerrel akarunk járni, márpedig ez a célunk. Az utóbbi időben kisebb hullámvölgybe kerültünk, jó lenne már újra győztesen elhagyni a pályát – bizakodott a István.

Mint megtudtuk, szerencsére nincs újabb sérültje az Újvárosnak, a játékosok sikerre éhesen várják a találkozót.

 

A Balmazújváros mérkőzései az alsóházi rájátszásban

Március 18., péntek 18 óra: Balmazújvárosi KK–Ceglédi KKSE
Március 25., péntek 18 óra: PLER-Budapest–Balmazújvárosi KK
Március 30., szerda 18 óra: Eger SBS–Balmazújvárosi KK
Április 2., szombat 18 óra: Balmazújvárosi KK–Mezőkövesdi KC
Április 20., szerda 18 óra: Balmazújvárosi KK–Gyöngyös
Április 23., szombat 18 óra: Orosházi FKSE–Balmazújvárosi KK
Április 30., szombat 18 óra: Komló Sport–Balmazújvárosi KK
Május 5., csütörtök 18 óra: Ceglédi KKSE–Balmazújvárosi KK
Május 11., szerda 18 óra: Balmazújvárosi KK–PLER-Budapest
Május 14., szombat 18 óra: Balmazújvárosi KK–Eger SBS
Május 21., szombat 18 óra: Mezőkövesdi KC–Balmazújvárosi KK
Május 25., szerda 18 óra: Gyöngyös–Balmazújvárosi KK
Május 28., szombat 18 óra: Balmazújvárosi KK–Orosházi FKSE
Június 1., szerda 18 óra: Balmazújvárosi KK–Komló Sport

K&H férfi kézilabda liga : az alsóház élcsoportjában kezdi a Kőnig-Trade Balmazújváros a rájátszást

 

 Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK

 

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a sportág élcsapatai ellen mérkőzhessen a bajnokság folytatásában az újvárosi gárda.

A balmazújvárosi Kőnig-Trade már az előző fordulóban, a váratlan egri vereséggel eljátszotta csekély matematikai esélyét a felsőházi rájátszásba, a legjobb 5 közé jutásra (a hatodik szereplő a nemzetközi SEHA Ligában szereplő Veszprém). Az újvárosiak szombaton a vetélytárs Komló ellen mérkőztek, s megosztoztak a pontokon, noha negyedórával a meccs vége előtt hat góllal is vezetett a hajdúsági együttes.

A március 20-án kezdődő alsóházi rájátszásban nyolc csapat küzd, körmérkőzéses rendszerben, bónuszpontokkal indulva: a Komló 11, a Balmazújváros 10, a Gyöngyös 8, az Orosháza 7, a Cegléd 5, a Mezőkövesd 4, az Eger 2, a PLER pedig 1 jutalomponttal kezdi meg a play-off küzdelmeket.

Férfi kézilabda NB I
alapszakasz, utolsó forduló:

Kőnig Trade Balmazújváros – Sport36 Komló 28–28 (16-12)
Kőnig Trade Rendezvényközpont, 700 néző. vezette: Bócz és Viedemann.
Balmazújváros: PAUL 1 – Balda 2, MORVA 3, Korsós , BALÁZS S. 5,LAZICS 4, Kekezovics 1 – csere: Pajkó (kapus), Hanták 3, Vranac 2, Pérez, Temesvári, Tomic, OLÁH G. 4 (2), Horváth D., István 3.
Edző: Füzesi Ferenc

Az eredmény alakulása
5. perc: 1–2, 8.: 4–2, 13.: 8-4. 17.: 12–5, 24.: 14–10, 35.: 19–14. 43.: 24–18, 47.: 24–22, 55.: 27–25
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/1

Hiába vezettek végig az újvárosi kézisek

 

BKK

 

A Komló elleni döntetlennel zárták le az alapszakaszt Füzesi Ferenc tanítványai.

 

Véget ért a férfi kézilabda NB I. alapszakasza, az utolsó fordulóban a Balmazújváros 28–28-as döntetlent játszott hazai pályán a Komlóval. ​

Ugyan a meccs elején a vendégek vezettek, de az újvárosiak hamar magukhoz ragadták az irányítást és fordítottak. Egyre nőtt a Balmaz fórja, a 17. percben már 12–5 állt az eredményjelzőn. A félidőre ugyan valamelyest csökkenteni tudta hátrányát a Komló, de így is 16–12-es hazai előnynél fordulhattak az egyletek.

A szünet után is maradt a hajdú-bihari fölény, Paul remekül védett, illetve a támadások is rendre eredményesen zárultak, semmi sem utalt arra, hogy baj lehet. Pedig lett, nagyszerű hajrát vágott ki Ratko Djurkovics alakulata, mely végül pontot tudott menteni, 28–28-nál zárult az összecsapás.

A Balmazújváros 24 mérkőzéséből nyolcat megnyert, négyszer ikszelt, és tizenkétszer alulmaradt, 20 ponttal a tabella hetedik helyén zárta az alapszakaszt, így az alsóházban folytathatja majd a küzdelmeket.