Category: Hírek

Jozef Hantáknak az utóbbi időben sok ütés kijutott a mérkőzéseken

Jozef plakát

Hogy van az orrod és a Balatonfüreden szerzett sérülésed?

Örülök, hogy a két meccs alatt, amit a sérülés után játszottam, nem kaptam ütést az orromra. Az orvos véleménye szerint minden rendben. Soha sem volt egyenes, ezért nem haragszom, hogy kaptam ezt az ütést. Nem történt nagy baj. Mikor játszok, nem gondolkodom azon, hogy bármi baj történhet, ezért nem hátráltat.
A Balatonfüred elleni mérkőzés utolsó percében kaptam a szemem alá egy ütést, ami kicsit színesre sikerült, de most legalább nem kell mekap-ot használni. A Vác elleni mérkőzés óta, a Tatabánya elleni meccs az első, hogy nem kaptam komolyabb ütést. A csapat meg is tapsolt az öltőzőben a lefújást követően.

Milyen érzés, hogy sikerült a Tatabánya ellen itthon tartani a két pontot?

Még most sem hiszem el, hogy sikerült. Egy álom vált valóra. Senki sem gondolta, hogy ilyen sokkal nyerünk. Nagyon nehéz volt mindenkinek, nagyon elfáradtunk. A támadás és a védekezés sok energiát kivett a csapatból. Szerintem a végén több erő maradt bennünk, és fejben is jobban ott voltunk a pályán, egy csapatként működtünk együtt a kispaddal is.
Lehetett érezni a Szurkolók biztatását. Amikor az utolsó 5 percben felálltak a nézők, nagyon jó érzés volt. Örülünk, hogy ilyen örömet okozhattunk a Szurkolóknak.

Az NS írta: Férfi kézi NB I: balmazújvárosi bravúr, legyőzték a Tatabányát

A férfi kézilabda NB I hatodik fordulójának pénteki játéknapján a Balmazújváros hazai pályán meglepetésre 24?18-ra megverte a Tatabányát, amely az első félidőben csak hat gólt szerzett. A Mezőkövesd saját közönsége előtt győzte le a PLER-t, míg a Cegléd és a Balatonfüred megosztozott a pontokon.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
6. FORDULÓ

KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK?GRUNDFOS TATABÁNYA KC 24?18 (10?6)
Balmazújváros, 550
 néző. V: Bonifert, Oláh V.
BALMAZÚJVÁROS: PAUL ? BALDA 5, Morva, Simovic 1, Balázs S., HANTÁK 5, Kekezovics2Csere: Bagi, Pajkó (kapusok), LAZICS 3, TEMESVÁRI 2, KORSÓS 1, Király, Oláh G. 3 (1), Vranac 1, István 1Edző: Füzesi Ferenc
TATABÁNYA: Mijatovics ? Pásztor Á. 2, Juhász Á. 1, Szöllősi Sz. 2, DÍAZ 4, Bodó, VUJOVICS3Csere: Borbély (kapus), Krszmancsics, Harsányi, Katzirz, LELE 6 (1), MAZÁK, Vaskó, Dénes, Gábor M. Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2?2. 15. p.: 2?3. 19. p.: 5?4. 27. p.: 8?5. 42. p.: 12?12. 47. p.:15?14. 52. p.: 19?15. 57. p.: 23?16
Kiállítások: 14, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc: ? Ez a csodák hete számunkra! A mai hazai győzelem erőt adhat a folytatáshoz!
Vladan Matics: ? Rendkívül sok technikai hibával játszottunk, csak gratulálni tudok a Balmazújvárosnak!

AZ ÁLLÁS 
  1. Pick Szeged 5 5 ? ? 170?120 +50 10
  2. Grundfos Tatabánya KC 6 4 1 1 172?131 +41 9
  3. Balatonfüredi KSE 6 4 1 1 166?129 +37 9
  4. Csurgói KK 5 4 ? 1 136?124 +12 8
  5. Ceglédi KKSE 5 2 3 ? 134?129 +5 7
  6. Orosházi FKSE 5 2 2 1 129?120 +9 6
  7. Balmazújváros KK 5 2 1 2 127?124 +3 5
  8. Váci KSE 5 2 1 2 125?148 ?23 5
  9. Mezőkövesdi KC 6 1 2 3 137?157 ?20 4
10. B. Braun Gyöngyös 4 1 1 2 98?102 ?4 3
11. Eger Eszterházy SZSE 5 1 ? 4 102?142 ?40 2
12. PLER Budapest 5 ? ? 5 114?143 ?29 0
13. Komló 6 ? ? 6 141?182 ?41 0

“http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/ferfi-kezi-nb-i-balmazujvarosi-bravur-legyoztek-a-tatabanyat-2438849”

Újabb ?nagy halat fogott? az Újváros

Nebojsa plakát

Balmazújváros ? Az igen jó erőkből álló Tatabánya együttesét fogadta pénteken este, a férfi kézilabda NB I. hatodik fordulójában a Kőnig Rendezvényközpontban a Balmazújváros. Füzesi Ferenc alakulata múlt héten meglepetésre legyőzte a Balatonfüredet, és ezúttal újra begyűjtött egy skalpot, hiszen a tatabányaiaknál is jobbnak bizonyult.

Szorosan alakult a meccs eleje, azonban a hajdú-bihari egylet fokozatosan kezdett meglépni, félidőben már 10-6-ra vezettek Temesváriék. A folytatásban próbáltak kapaszkodni Vladan Matics tanítványai, de hiába, az újvárosiak tartani tudták előnyüket, és viszonylag simán, 24-18-ra meg is nyerték a találkozót.

Ezzel az Újváros a hetedik helyen áll öt ponttal, legközelebb pedig jövő pénteken 18 órától, a Csurgó otthonában növelheti tovább egységei számát.

HBN


KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK?GRUNDFOS TATABÁNYA KC 24?18 (10?6)

Balmazújváros, 550 néző. V: Bonifert, Oláh V.

BALMAZÚJVÁROS: Paul ? Balda 5, Morva, Simovic 1, Balázs S., Hanták 5, Kekezovics 2. Csere: Bagi, Pajkó (kapusok), Lazics 3, Temesvári 2, Korsós 1, Király, Oláh G. 3 (1), Vranac 1, István 1. Edző: Füzesi Ferenc

TATABÁNYA: Mijatovics ? Pásztor Á. 2, Juhász Á. 1, Szöllősi Sz. 2, DÍAZ 4, Bodó, VUJOVICS 3. Csere: Borbély (kapus), Krszmancsics, Harsányi, Katzirz, LELE 6 (1), MAZÁK, Vaskó, Dénes, Gábor M. Edző: Vladan Matics

Az eredmény alakulása: 8. perc: 2?2. 15. p.: 2?3. 19. p.: 5?4. 27. p.: 8?5. 42. p.: 12?12. 47. p.: 15?14. 52. p.: 19?15. 57. p.: 23?16

Kiállítások: 14, ill. 2 perc

Hétméteresek: 3/1, ill. 2/1

“http://www.haon.hu/ujabb-nagy-halat-fogott-az-ujvaros-gyozelem-a-tatabanya-ellen/2918463”