Férfi Kézilabda NB I/B 21.forduló: Nem számítottunk könnyű mérkőzésre a szomszédvárban, 40 percig partiban volt a hazai csapat.

Hajdúnánáson is kitettek magukért a Balmaz szurkolók, a jelen lévők több mint fele a csapatunkért szorított.
A mérkőzés elején felváltva vezettek a csapatok, majd 15 perc játék után először volt két gól a felek közt (5-7).
Nem sokáig örülhettek a Kőnigért szorító szurkolók a vezetésnek mert mindig egalizáltak a hazaiak, sőt az utolsó percben a vezetést is átvették (11-10),.
A második játékrész 40. percéig (14-13) nánási vezetéssel telik, közben Heiczinger és Hajdu góljaival sikerül egyenlíteni majd átvenni a vezetést is.
Következő tíz percben egy hazai találatra Dioris 3 góllal válaszol és 15-18 az eredmény és egyre megnyugtatóbb a Balmaz játéka. A hajrában már egy kimaradt 7 méteres is belefért sőt, Minegász 1x majd az utolsó percben Dioris 2x talált a kapuba és ezzel kialakul a hat gólos különbség.

Füzesi Ferenc: “Nehézkes játékunk a második félidőre felgyorsult és Dioris villanásaival megnyertük a “szomszéd várak” rangadóját”

Hajdúnánás Robzol 2000 KSE- Kőnig Trade Balmazújvárosi KK 17-23 (11-10)
Hajdúnánás, 250 néző. Vezette:Száva F. Szegedi Zs.

K-T BKK:Oláh Z.-Dioris M. 6, Strbac N. 4, Szabó B. 1, István P., Pavlovic D. 4, Nagy Á.
Cserék:Knezevic N., Pajkó L. (kapusok), Hajdu T. 4/1, Minegász Cs. 3, Füleki Á., Heiczinger Zs. 1, Kovacech M., Balázs S.
Edző:Füzesi Ferenc

Hétméteresek:3/3, ill 2/1. Kiállítások:4, ill 8 perc.

Junior mérkőzés

Hajdúnánás RKSE- Balmazújvárosi KK 38-33 (21-16)
Ld:Bangó Á. 15/8, Buglyó L. 6, Mucza N. 4,.

Sorry, comments are closed for this post.