A nézők is hangoltak a bajnoki nyitányra

Az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Kőnig Trade csapata január 31.én.

Kőnig Trade Balmazújvárosi KK- Hajdúnánás Robzol 2000 KSE 30-23 (16-12)
Balmazújváros, 250 néző. Vezette:Sándor T. Szikszay S.

K-T BKK:Oláh Z.-Dioris M. 2, Korsós Á. 2, Hajdu T. 2/1, Heiczinger Zs. 4, Pavlovic D. 5, Minegász Cs. 3.
Cserék:Pajkó L. Knezevic N. (kapusok), Füleki Á., Szabó B. 1, István P. 5, Nagy N. 4, Nagy Á. 2.
Edző:Füzesi Ferenc

Hétméteresek:1/1, ill 1/0. Kiállítások:6, ill 4 perc.

A vendég csapat kezdte jobban a mérkőzést, így a 13. percben a vezetést is átvette 4-5 nél Füzesi rögtön időt kért, hogy rendezze a sorokat. Hatott az egy perc és a 18. percben már 10-6, majd a 24.ben 12-9 Korsósék javára, a szünetre 16-12 az eredmény.
A folytatásban megléptek Nagy Norbiék és 35. percben 19-12 javukra. Vendégeink továbbra is becsülettel küzdenek és ismét szorosabbá tették a mérkőzés 43.p: 21-18, a játékrész közepén egy 5 perces gólcsendet megtörve István Peti lő két gólt és ezzel 23-18 a Kőnig javára. Az utolsó 5 percet 5-2 re nyerik Nagy Ádámék és ki alakul a 7 gólos győzelem.
Ezzel a mérkőzéssel befejeződött a felkészülési sorozat január 6 és 31 között a 11 mérkőzésből 7 győzelemmel 1 döntetlennel és 3 vereséggel zárult, a lőtt gólok száma 362 míg ellenfeleink 314 alkalommal találtak be kapunkba. A mérkőzések mellett január 3. tól 31. ig 42 edzésen vettek részt játékosaink.

A sérültekről Salamon Ádám és Balázs Sanyi műtés után lábadoznak Ők még hosszabb ideig hiányoznak, Strbac Nikola, Kovacech Marek és Temesvári János reméljük hamarosan a csapat rendelkezésére állnak.

Várunk mindenkit szeretettel február 8-án, szombaton 18:00-kor a Kőnig Arénában!

Avas Kupa – II. hely, és gólkirályi cím

A hétvégén került megrendezésre a miskolci Avas Kupa, ahol hat csapat mérhette össze tudását. A balmazújvárosi fiúk a szép szombati szereplésükkel diadalmaskodtak a Törökszentmiklós, illetve a Tiszavasvári csapata felett, így csoportelsőként várta őket a nagy vasárnapi rangadó az Eger ellen.

A döntő a sok sérült ellenére is szépen indult az újvárosi fiúknak, 7-2-es vezetésnél az Egernek gyorsan időt kellett kérni, hogy fel tudjanak zárkózni. Nagy csatában végül az egriek tértek ki győztesen, így a második helyen zárta a Balmazújváros Kézilabda Klub a tornát.

A különdíjak átadásánál azonban nagy örömet okozott, hogy a mi csapatunkból került ki a gólkirály, István Péter 19 góllal, és a nyomában Mateo Dioris 18 góllal.

Szép volt fiúk!
Hajrá Balmaz!