Vereség Orosházán

A férfi kézilabda NB1 nyitómérkőzésén a Balmazújvárosi Kézilabda Klub 32:23 arányú vereséget szenvedett Orosházán.

 A 2014/2015. évi férfi kézilabda NB1 bajnokság első góljait az Orosháza csapata szerezte ugyan, de a mieink hamar egyenlíteni tudtak. Sajnos aztán az első félidőben egyre inkább a házigazda akarata érvényesült, csapatunk pedig rengeteg hibával játszott. A szünetre már nyolc gólos volt az orosháziak előnye, amely a második játékrészben még tovább nőtt. Végül sikerült tíz gólon belül maradni, de a Csurgó elleni első hazai mérkőzésen ennél többre lesz szükség.

“Orosházán találkoztunk a valósággal. Az első félidő második részében nagyon kapkodóan sok hibával játszottunk, így a hazai csapat jelentős előnyt szerzett. A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, de nem tudtuk szűkíteni a különbséget.”-értékelt Füzesi Ferenc vezetőedző.

További képek: Galéria/Pillanatképek és www.facebook.hu/balmazkezi
Fotók: Szalma Dóra
[print_gllr id=2207]

Kőnig-Trade Balmazújváros ? 2014/15

A Balmazújváros első NB I-es szezonjának vág neki a 2014/15-ös évadban. A hajdúsági csapat kerete az alsóház jobb csapatai közé is repítheti a Füzesi Ferenc vezette együttest.

Az álmok valóra váltak

Ami a 2012/13-as szezonban még nem sikerült a Mezőkövesd elleni bajnoki versenyfutásban, az összejött az elmúlt szezonban az Eger elleni vetélkedésben. A két gárda sokáig fej-fej mellett haladt a másodosztály keleti csoportjában, de a bajnokság hajrájában az Egerben rendezett derbin 3 gólos sikert arattak a hajdúságiak, akiket nagy számban kísértek el a szurkolói is a sorsdöntő ütközetre. A rendezett háttér, és a tudatosan felépített keret tehát meghozta gyümölcsét. Az újvárosiak új csarnokát tavaly nyáron adták át, a 800 ülőhellyel rendelkező létesítmény alkalmas Bajnokok Ligája mérkőzések megrendezésére is. Már a másodosztályban is közel teltház előtt játszottak István Péterék, a feljutás hatására pedig nőtt a városban a kéziláz, így valószínűleg tele lesz az aréna a hazai találkozókon.

csarnokbalmazAz új aréna (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Távozó szerb különítmény

A másodosztályban nagy erőssége volt a csapatnak Darko Pavlovic, de a több NB I-es klubnál is megfordult balátlövő elhagyta az alföldi várost. Egy másik légiós, a Bundesliga 2-ből szerződtetett Nikola Strbac sem Balmazújvárosban kezdi meg az új szezont, de az ő távozása nem akkora érvágás. Rajtuk kívül még Szabó Balázs hagyta el az együttest, a 30 éves beállós Kecskeméten folytatja pályafutását.

Japán légiós a Hajdúságban

A nyári érkezők közül Atsushi Mekaru neve kívánkozik az első helyre. A rendkívül gólerős, irányítóként és átlövőként is bevethető japán játékos nagy erőssége lehet az újoncnak. Mekaru Gyöngyösön nem tudott, olyan meghatározó szerepet betölteni, mint Cegléden, de ettől függetlenül közel 80 találatot jegyzett a tavalyi szezonban.
Átlövő posztokon is frissített a feljutó egylet. A tehetséges Oláh Tamás a PLER-től érkezik, míg az első osztályú rutinnal alaposan felvértezett Bali Richárd az Orosháza együttesétől tette át a székhelyét Balmazújvárosba. Lényegében tehát egy teljes belső sort igazoltak, így a már meglévő játékosokkal kiegészülve erős rotáció áll majd Füzesi Ferenc vezetőedző rendelkezésére.

olah-mekaru-baliOláh, Mekaru és Bali (Fotó: balmazkezi.hu)

Új vidéki fellegvár születőben?

Idén a Balmazújváros elsődleges célja a bennmaradás kiharcolása lehet, ehhez minden adott is. A keretet az érkezőkön kívül is jó képességű játékosok alkotják, a széleken különösen erősnek tűnnek, hiszen a jobbszárnyon a volt szegedi Nagy Norbert és a dominikai Mateo Dioris osztozik a játékperceken, míg a túloldalon a gólerős Temesvári János az első számú opció. Kulcsszerepe lesz még Knezevic kapusnak és a beállós István Péternek, aki 2010 óta erősíti a csapatot, valamint a tavalyi házi gólkirály, Hajdu Tamásnak.
A szakmai munkára Füzesi Ferenc neve lehet a garancia, hiszen a rutinos tréner már több NB I-es csapatot is irányított az elmúlt 10 évben (Tatabánya, Komló, Orosháza), de megfordult Spanyolországban is (Pontevedra). Ha tehát folytatódik az utóbbi évek építkezése, akkor sokáig láthatjuk majd az első osztályban a Balmazújvárost, amely idén az NB I egyik üde színfoltja lehet.

A Kőnig-Trade Balmazújváros átigazolásai a 2014/15-ös szezonra:

Érkezett:
Bali Richárd (balátlövő, Orosháza), Atsushi Mekaru (irányító, Gyöngyös), Oláh Tamás (jobbátlövő, PLER)
Távozott:
Nikola Strbac ( jobbátlövő, ?), Darko Pavlovic (balátlövő, Váci KSE), Szabó Balázs (beálló, Kecskemét)

A Kőnig-Trade Balmazújváros játékoskerete: ITT

Várható kezdőcsapat:

balmazujvarosForrás: hetmeteres.com

Lefektették az alapokat

Balmazújváros ? Füzesi Ferenc úgy érzi, kiváló felkészüléssel a hátuk mögött várhatják az NB I-es rajtot.

Pár nap, és megkezdi élvonalbeli szereplését a Balmazújvárosi Kézilabda Klub felnőtt férfi csapata. Az újvárosiak július közepe óta készülnek a nagy kihívásra. A keret már korábban kialakult, ahogy arról beszámoltunk, három új játékos, Bali Richárd, Oláh Tamás és Atsushi Mekaru erősíti a jövőben a hajdúságiakat. Az újonc csapat programjában a tréningek mellett több edzőmérkőzés is szerepelt, köztük a hazai rendezésű Kőnig Kupa, melyen az Újváros megelőzve az Eger, a Nyíregyháza, a Mezőkövesd, a cseh Zubri és a romániai Turda gárdáit első helyen végzett.

? Bár közhelyesen hangzik, de azt mondhatom, jól sikerült a felkészülésünk. Szerencsére elkerültek bennünket a sérülések, sőt, a ?gyengélkedő? játékosaink felépülése is jól halad. A három új tagunk is kezd beépülni a csapatba, olyan ütemben halad minden, ahogy kell. A felkészülési találkozóink bár vegyes eredményekkel zárultak, mindegyikből tudtunk tanulni, és ami külön öröm, hogy megnyertük a hazai rendezésű nemzetközi tornánkat ? mondta el érdeklődésünkre Füzesi Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője.

Jó rajt

A Balmazújváros az NB I. tavalyi hetedik helyezett gárdája, az Orosháza ellen lép először pályára az élvonalban, szombaton 18 órától csapnak össze a
felek Békés megyében. ? Természetesen számunkra is fontos, hogy kezdjük a bajnokságot, egy jó rajt sokat jelenthet. Egy stabil klub otthonában, Orosházán indul számunkra a szezon. Optimisták vagyunk a bajnokságot, és a kezdést illetően is. Célunk, hogy megmutassuk, kik vagyunk, és mit tudunk, elsőként ki szeretnénk vívni a többi együttes tiszteletét, és elismerését. Városunkban nőtt a szurkolók lelkesedése, ezt mutatja, hogy a hazai tornánkon is szinte telt ház volt, bízunk benne, egész évben kitartanak mellettünk drukkereink ? reménykedett a hajdúságiak mestere, aki már 17 éve edzősködik, főként az első osztályban, így számára nem lesz ismeretlen az ?új? közeg.

Forrás: haon.hu