Remek játék a Veszprém ellen

 

14480721_1159829114092237_1522438073654096579_o

 

Majd’ teltház előtt, ám kissé visszafogott hangulatban telt kedden este, a Kőnig Rendezvényközpontban rendezett Balmazújváros-Veszprém bajnoki találkozó.

A vendégek kezdték meg a gólgyártást, de az újvárosiak is tartották a lépést, olyannyira, hogy a 7. percben, Simovics révén 3-2-re a hazaiak vezettek. Keményen védekezett Füzesi Ferenc alakulata az igen erős összeállításban pályára lépő Veszprémmel szemben, sőt, a találatokkal sem maradtak adósok a hajdú-bihariak. Nem tudott meglépni Javier Sabaté csapata, ami többek között a Balmaz kapuját védő Paul remek teljesítményének volt köszönhető. A legnagyobb különbség háromgólos volt, a 23. minutumban 12-9-re ment a címvédő, mely a szünetre is megtartotta ezt a fórt, 12-15.

14425301_1159822697426212_2728896084725018477_o

Meghúzták a második játékrész elejét Ancsinék, rövid időn belül már 12-19-et mutatott az eredményjelző. A 37. percben tört meg a jég, ekkor tudta csak ismét megzörgetni az immár Mikler által védett veszprémi kaput Balázs. Kettős emberelőnybe került a 43. minutumban az Újváros, mely jól is sáfárkodott a lehetőséggel, előbb Kekezovity, majd Tomics volt eredményes (17-22). Ezzel beindult valami, a hátrány egyre csökkent, szűk tíz perc volt hátra, mikor ismét három találatra közelítette meg a Balmaz ellenfelét, 22-25. A hajrában ugyan újfent hatgólosra hízott a vendég-előny, azonban két újabb eredményes Kekezovity megmozdulással zárult a találkozó – ez azt jelentette, hogy 28-24-re tudott csak nyerni a klasszisokkal teletűzdelt, Bajnokok Ligája résztvevő Veszprém.

Bár az kijelenthető, hogy a veszprémiek nem pörögtek száz százalékon, azonban ez semmit sem von le a Füzesi tanítványok érdemeiből, akik a hétvégi, kövesdi fiaskó után megmutatták, valójában mire is képesek.

Sorry, comments are closed for this post.