Daily Archives: 2016/08/24

A turdai torna mester szemmel

13996210_1243897352296852_3483774632957060171_o

Füzesi Ferenc vezetőedző a Turdán megrendezett tornát a következőképpen értékelte:

„Nagyon jó színvonalú torna volt. A holland bajnok, a HC Vaslui és a Potaissa Turda garantálta a színvonalat. Olyan volt, mint amit vártam. Szakmailag jó játékvezetés és kulturált játék, ami az utóbbi idők legkiemelkedőbb tornáját nyújtotta. Az eredmény is jó, amit elértünk.

Az első mérkőzésen az OCI LIONS ellen döntetlent játszottunk, de meg volt a győzelmi esélyünk. A második meccsen sajátos játékvezetői környezetben játszottunk és a Turda megérdemelten tudott győzni. A harmadik mérkőzésen magabiztosan vertük a HC Vaslui csapatát, aki mind a két másik csapatot legyőzte a korábbi meccseken. A játékosok akkor nyújtották a legmagasabb színvonalú teljesítményt, amikor a legfáradtabbak voltak. Ez jó előjel a jövőre nézve.

A torna megmutatta miben kell fejlődnünk. Ha csak az eredményeket nézzük, a védelem hatékonyságát növelni kell. A sok kapott gól nagy százaléka lerohanásból történt, ami azt mutatja, hogy a támadáson is van mit javítani.

Az új játékosok közül, Andrei Wakhnovich sok lehetőséget kapott a játékra. A védelemben jól szerepelt, de támadásban még be kell illeszkednie. Bali Richárd ismerős környezetbe került, így könnyebben épült be. Hatékony támadójátéka volt és védekezésben sokat fejlődött. Kulcspozíciót fog betölteni a védelemben. Katzirz Dávid bokasérülése miatt nem tudott szerepelni a tornán, de még sok edzőmérkőzés vár ránk, ahol alkalma nyílik a játékra.

A fiatalok közül Veres Imre, Király Dávid és Teleki Levente, aki sérülés miatt nem utazott el velünk a tornára. Veres Imre most lábadozik porcműtéte után. Teleki Leventének is tart a felépülése. Király Dávid a Tiszavasvári elleni mérkőzés során megsérült, amiről holnap lesz meg a pontos diagnózis.

Három fiatal játékos utazott el velünk a tornára. Gyimesi Ádám, Deli Dávid és Szűcs Tamás az U23-as csapat oszlopos tagjai lesznek. Jelenleg a felnőtt csapat légkörét tanulják, szokják. Még a játékba nem tudnak igazán beleavatkozni.”

14074955_1188013684604099_1812128313_o

14114761_1188012984604169_1317645799_o

A torna során kiemelkedő játékot nyújtott Kekezovic Marinko, aki elhozta a gólkirályi címet Romániából.

Romániai tornához fotók

„Három nap voltunk Romániába, szerintem jól sikerült a torna. Három komoly csapat ellen játszottunk. Mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesítettünk. A sérülések miatt kevesen voltunk a keretben, de mindenki próbálta kihozni magából a maximumot. A második félidőben sajnos nem tudtunk 100%-ot nyújtani, mert hiányoztak posztokról az emberek.

Szerintem, amikor mindenki felépül és visszatér a játékba, és amikor minden poszton lesz két játékos, akkor az egész mérkőzés alatt tudunk egy feszített tempót játszani.”

Köszönet a fotókért a romániai Action Foto-nak.