Daily Archives: 2016/08/29

Tét nélkül, felszabadultan játszhatunk

Balázs Sándor Irányító

Balmazújváros – Balázs Sándor szerint senki sem vár tőlük csodát a Veszprém ellen.

Még az alapozási időszak alatt le kell játszania első bajnoki mérkőzését a Kőnig-Trade Balmazújváros csapatának: a címvédő Telekom Veszprém nemzetközi kötelezettségei miatt több NB I-es találkozóját, többek között az Újváros ellenit is kénytelen volt előrehozni – a felek kedden 18 órától csapnak össze a Veszprém Arénában.

Xavi Sabate együttese már négy bajnokin van túl a K&H férfi kézilabda liga 2016/17-es idényében: a Balatonfüredet 28–24-re, a Mezőkövesdet 31–21-re, a Komlót 39–17-re, míg a Ceglédet 40–24-re múlták felül Nagy Lászlóék.

Persze az Újváros sem tétlenkedik, legutóbb a hazai rendezésű, IV. Kőnig Kupán léptek pályára Füzesi Ferenc tanítványai, akik meg is nyerték a négycsapatos tornát. – Remekül sikerült a kupaszereplés. Két mérkőzést játszottunk, a döntőbe jutásért a Nyíregyházával találkoztunk, és arattunk magabiztos sikert. A fináléban az élvonalbeli szlovák MSK Povazska Bystrica gárdájával meccseltünk. Őket nyolc találattal tudtuk megverni, ami egy szuper eredmény, pláne, hogy a sérültjeink nélkül is megoldottuk a feladatot – értékelte a múlt hétvégi tornát Balázs Sándor, a Balmaz balátlövője.

Príma erőfelmérő

Jó előjelekkel kelhet útra tehát a hajdú-bihari egylet Veszprémbe, ezzel együtt természetesen az újvárosiak is tisztában vannak vele, nem lehetnek túl vérmes reményeik a világ egyik legjobb formációjával szemben.

– Egy jó derbit szeretnénk játszani ellenfelünkkel. Azt hiszem, senki sem vár tőlünk csodát, tét nélkül, felszabadultan kézilabdázhatunk. Erőfelmérőnek is príma lesz ez az ütközet, megláthatjuk, hol tartunk. Ad számunkra egyfajta plusz motivációt, hogy ilyen kaliberű sportolók ellen szállhatunk harcba, kiderül, mire vagyunk képesek a klasszisokkal szemben – fogalmazott Balázs, aki szerint összességében jól sikerült az alapozásuk, és bízik benne, legalább a tavalyi produkciójukat sikerül megismételni az NB I-es pontvadászatban.