A klubtörténetünk legsikeresebb idénye

 

13301329_768997743201459_3937283603333927788_o

 

 

Az alsóházi rájátszást megnyerve, a hetedik helyen zárta a férfi kézilabda NB I. 2015/16-os kiírását a Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK. Méltán lehet büszke magára a csapat, mely tavaly még a kiesés ellen küzdött. A Hajdú-bihari Naplónak adott évértékelőjében Füzesi Ferenc vezetőedző elmondta, elégedettek, de ahhoz, hogy ennél is jobb teljesítményt nyújtsanak, érettebben kell játszaniuk.

Több összetevős

– A klubtörténet legsikeresebb szezonján vagyunk túl, az elért hetedik helyünkkel felülmúltuk a várakozásokat. Ezzel együtt mégis úgy érzem, kétarcú idényt produkáltunk. Sok lehetőségünk volt arra, hogy még ennél is jobb eredményt érjünk el, ám ezekkel nem tudtunk élni. Ahhoz, hogy a jövőben meg tudjuk ragadni a lehetőségeket, érettebben kell játszanunk. Sokszor volt bizonytalan, széteső a játékunk, ami nem fér bele, ha többre vágyunk. Összességében persze elégedettek vagyunk, de azért engem, és a játékosokat is zavarja, hogy tudjuk, amennyiben kicsivel ügyesebbek vagyunk, még előrébb végezhettünk volna – mondta el lapunknak Füzesi Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője, aki szerint régen volt ilyen kiegyensúlyozott a mezőny. – Színvonalas bajnokságot tudhatunk magunk mögött, az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, ezt mutatja az is, hogy például mi is bekerülhettünk volna a felsőházba.

Csapatmunka

Mint ismert, a 2014/15-ös kiírásban kiesőhelyen végzett az Újváros, ehhez képest idén stabil középcsapattá vált. Hogy mi áll ennek a hátterében? – Több összetevője is van a remek szereplésünknek: egyrészt az átgondolt játékospolitikánk miatt megerősödött a gárda. Emellett a klub stabilitása nyugodt hátteret biztosít, nincs oka aggodalomra egyik kézisünknek sem. Plusz olyan közeg van Balmazújvárosban, amely inspirál. Ha mondjuk egy vereség után végigmennek a városban a játékosok, akkor az itt lakók nem szidják, ostorozzák őket, hanem biztatják, hogy majd legközelebb összejön – fogalmazott a szakvezető.

Sok szép meccset játszott a hajdú-bihari egylet mind az alapszakaszban, mind pedig a rájátszásban. Füzesi Ferenc szívesen emlékszik vissza például a Tatabánya, vagy a Balatonfüred legyőzésére is. És persze olyan derbit is tudna említeni, ami siralmasan sikerült, de mint mondta, azokon hamar túl kell lépni. A tréner úgy véli, igazi csapatmunka eredménye a hetedik hely, mindig mindenki hozzátette, amit tudott. – Kapusunk, Paul Teodor teljesítménye magasan kimagasló volt, olyan tartást adott a csapatnak a pályán és az öltözőben is, ami sokszor átsegített minket a nehéz időszakokon. Mellette persze mások is okoztak kellemes meglepetést, mégis azt gondolom, hogy együtt értük el azt, amit – vélekedett az újvárosi mester.

Szerdán este egy évzáró bankettel tesznek pontot a hajdú-bihariak az elmúlt idényre, ami után mindenki megkezdheti jól megérdemelt pihenőjét. A tervek szerint július 18-án találkozik újra a keret és kezdi meg a felkészülést. Füzesi Ferenc elárulta, családja Balaton-imádó, így ő szabadideje nagy részét a vízparton fogja tölteni, de a kikapcsolódás mellett természetesen már tervezni fogja az alapozás programját is.

Az NB I-es együttes összetételét illetően annyi bizonyos, hogy nem várható nagy változás. Sok játékos marad, köztük Paul Teodor is hosszabbított, illetve a Tatabányából érkezik a 95-szörös válogatott Katzirz Dávid. A vezetőedzői pozícióban sem lesz változás, Füzesi Ferenc is marad.

Tizennégy csapat

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége június 6-i ülésén rögzítette a 2016/17. évi bajnokságok versenykiírását: az NB I-ben mind a férfiaknál, mind a nőknél 14-14 csapat vehet részt a pontvadászatban, 26 fordulós, oda-visszavágó alapú rendszerben, valamint minden csapat a szezon során egy-egy meccset játszik a férfi, illetve a női junior válogatott ellen – írja a keziszovetseg.hu.

A férfi NB I/B keleti csoportjának bajnoka, az Algyő jelezte a szövetségnek, hogy nem kíván élni a feljutás jogával, míg a legjobb kieső helyen végzett Eger SBS Eszterházy továbbra is vállalja az NB I-ben való indulást. A férfi NB I. 2016/17-es szezonjában így a Telekom Veszprém, a MOL-Pick Szeged, a Grundfos Tatabánya, a Balatonfüred, a Csurgó, a Vác, a Kőnig Trade-Balmazújváros, a Mezőkövesd, az Orosháza-Linamar, a B.Braun Gyöngyös, a Sport36-Komló, a Cegléd, az Eger SBS Eszterházy és újoncként a CYEB-Budakalász küzd majd a minél jobb helyezésekért.

Az alsóház élén zártuk az idényt

13320818_661478930667849_6863194265667965708_o

Úgy búcsúztak az újvárosiak, ahogy szerettek volna

Lezárult a K&H férfi kézilabda liga 2015/16-os szezonja: szerdán rendezték az alsóházi küzdelmek utolsó, 14. fordulóját – a sorozatban szereplő egyetlen hajdú-bihari gárda, a Balmazújváros 25 ponttal a hetedik helyen fejezte be a küzdelmeket.

Hazai pályán, a Kőnig Rendezvényközpontban ért véget az Újváros számára az idény, a Komló ellen indultak harcba utoljára Füzesi Ferenc tanítványai. Nagy téttel bírt az összecsapás, ugyanis csak győzelem esetén volt esélye Temesvári Jánoséknak a hetedik pozíció megszerzésére. Ennek tudatában végig meggyőző játékot nyújtva aratott sima, 30–20-as diadalt a Balmaz az ellen a Komló ellen, mely az alapszakaszt épp a megyénkbeliek előtt zárta.

A hetedik helyezés eléréséhez persze az is kellett hogy az Orosháza kikapjon Gyöngyösön, ami meg is történt (26–21). Ha pedig nem nyert volna az Újváros, akár még a Mezőkövesd is megelőzhette volna, Skaliczki László „fiai” ugyanis a Cegléd elleni 28–24-es sikerükkel 24 egységgel befutottak a nyolcadik helyre (lapunk szerdai számában tévesen azt közöltük, hogy a Kövesd 34–28-ra alulmaradt).

Még levezetnek

– Mindenképp szépen akartuk zárni a szezont: úgy, hogy saját magunknak is bizonyítsunk, és a hálás közönségünket is kiszolgáljuk – azt hiszem, mindkettő sikerült. Már a meccs elejétől mi irányítottunk, félidőben megnyugtató, kilencgólos előnyben voltunk. A szünet után is mi domináltunk, egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk – emlékezett vissza a Balmazújváros kézise, Balázs Sándor.

A hajdú-bihariak a zárókör előtt kétszer is kikaptak, előbb a Gyöngyös, majd az Orosháza múlta felül az újvárosiakat, akik a végére csak összekapták magukat. – Mindenki átérezte a helyzet fontosságát, fejben is rendben voltunk, a koncentráció végig kitartott, és az összes játékos száz százalékot nyújtott. Örülünk, hogy így búcsúztunk az idénytől, és a hetedik helyen végeztünk. Nem volt konkrét célként kitűzve ennek a pozíciónak a megszerzése, ennek ellenére boldogok vagyunk. Tavaly még kiesők lettünk volna, ehhez képest mostanra stabil középcsapattá váltunk – fogalmazott Balázs.

Mint megtudtuk, a lefújás után nem csaptak nagy ünneplést a Balmaz tagjai, akikre még levezető edzések várnak. Június 8-án zárul ténylegesen a szezonjuk egy évzáró vacsorával, ahol módjuk lesz kiengedni a fáradt gőzt. – Nagyon hosszú, és megterhelő bajnokságon vagyunk túl, elfáradtunk, mindenki várja a nyári szünetet, ami alatt feltöltődhet – nyilatkozta a sportoló, aki arról nem tudott beszámolni, milyen változások várhatóak az újvárosi együttesben, annyit azonban elárult, ő biztosan marad a hajdú-bihari gárdánál.

Forrás: haon

KŐNIG–TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK – SPORT36 KOMLÓ
30–20 (17–8)
Balmazújváros, 700 néző. Vezette: Herczeg, Südi

BKK: Paul – Balda 1, Morva, Hanták 4, Simovic 3, Lazic 3, Kekezovity 7.
Csere: Pajkó (kapus), Balázs S. 1, Perez 1, István P. 1, Tomic 3, Oláh G. 2, Temesvári 4, Korsós, Vranac.
Edző: Füzesi Ferenc

Komló: Ld: Sebestyén 4, Jerkovic 3, Wéber 3/2 Semikov 3.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 14. p.: 9–6. 22. p.:14–7. 38. p.: 19–13. 44. p.:21–15. 50. p.: 26–16. 56. p.: 28–19
Kiállítások: 4, ill. 10 perc Hétméteresek: 1/0, ill. 5/4

Mindössze 5 percig (3-3) volt partiban a baranyai csapat, majd Paul védései után fokozatosan nőtt a különbség. 9-6-nál Pajkó bejön egy hétméteresre és ahogy többnyire lenni szokott, meg is fogja. A 22. percre 14-7-re módosul az állás, ekkor Hanták és Kekezovity volt elemében, így a szünetben kilenc van közte.
19-10-után kapaszkodott a Komló, 22-16-ra zárkóztak, de a frissen beállt Temesvári ott folytatta ahol az addig 7 gólos Kekezovity abbahagyta, az eredmény 26-16 az 50. percben. A hajrában Oláh Gabi két látványos góllal búcsúzott csapatától és a közönségtől. Ezzel a győzelemmel visszavette az alsóház első helyét a Füzesi csapat, ami azt jelenti, hogy az összesített táblázaton a 7. helyen végzett az NB I mezőnyében ebben a maratoninak mondható 38 mérkőzésből álló bajnokságban.

Füzesi Ferenc: – Rossz előjelek után jó játék az utolsó hazai mérkőzésünkön. A szurkolóknak nagy köszönettel tartozom, tartozunk ezért a mérkőzésért is, és az egész szezonért, nélkülük ez nem sikerülhetett volna.

Kilvinger Dávid: – Egy-két játékosommal kapcsolatosan volt bennem kérdőjel, de a kérdéseimre ma választ kaptam. Hosszú, küzdelmes szezonon vagyunk túl, következhet a jól megérdemelt nyári pihenő.

Holnap eldől, hogy meg lesz-e a hetedik hely

balmaz21

Hazai pályán, a Komló ellen zárja a K&H férfi kézilabda liga 2015/16-os idényét az Újváros.

Az utolsó mérkőzésére készül a Balmazújváros csapata: szerdán 18 órától a Kőnig Rendezvényközpontba látogat a Komló együttese. Sokáig vezette az alsóházi küzdelmeket az Újváros, csak a legutóbbi, 13. fordulóban csúszott vissza a nyolcadik helyre Füzesi Ferenc alakulata. Van még esély azonban a hetedik pozíció megcsípésére, ugyanis az Orosházának és a hajdú-bihariaknak is egyaránt 23-23 pontjuk van a záró kör előtt, igaz, a hátuk mögé is érdemes lesz nézegetni, ugyanis a Mezőkövesd 22 egységgel a kilencedik.

Nyerni kell!

Április 30-án, Komlón 24–17-re nyert a Balmaz, mely ezúttal is egyértelműen győzelemre készül. – A tét nem kicsi, ugyanis ha sikerrel járunk, úgy meglehet a hetedik hely, legrosszabb esetben viszont még kilencedikként is zárhatunk. Igaz, nem teljesen a mi kezünkben van a sorsunk, de mindent meg fogunk tenni. Az utóbbi két meccsünk nem sikerült jól, gyengén játszottunk, leblokkolt a csapat, sem a védekezés, sem a támadás nem ment. Nagyon hosszú volt ez a szezon, nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy augusztusban elkezdtük, és júniusban még játszunk. Fizikálisan bírjuk, azonban fejben már elfáradtunk. Viszont eltökéltek vagyunk, az utolsó derbire még össze kell kapni magunkat, a fantasztikus közönségünk megérdemli, hogy diadallal búcsúzzunk tőlük, illetve mi is pozitív élménnyel akarjuk lezárni a bajnokságot – mondta el érdeklődésünkre Korsós Ádám, a Balmazújváros irányítója, akitől megtudtuk, még lesz egy levezető hetük, június 8-án, az utolsó edzést követően pedig megkezdik jól megérdemelt pihenőjüket.

Alulmaradt csapatunk az Orosházával szemben

[cycloneslider id=”konig-trade-balmazujvarosi-kk-oroshazi-fkse-21-26″]

 

Öt góllal kikapott hazai pályán az Orosházától Füzesi Ferenc alakulata.

A szerdán, a Gyöngyös ellen elszenvedett vereség után szombaton javíthatott volna a Balmazújváros, de nem sikerült – 26–21-re az Orosháza nyerte meg a férfi kézilabda NB I. alsóházi rájátszásának 13. fordulójában megrendezett találkozót.

A mérkőzés eleje a hazaiaké volt, folyamatosan tartotta előnyét a Balmaz, mely még a 19. percben is vezetett (6–5). A folytatásban aztán átvette az irányítást az Orosháza, félidőben 12–10-re vezettek a vendégek.

A szünetet követően tovább hízott Vladan Jordovics gárdájának előnye, az 56. minutumban 25–16-ra mentek a Békés megyeiek. Nagy hajrát vágott ki a Balmaz, négy perc alatt öt gólt rámoltak be Oláh Gáborék, de ez is kevésnek bizonyult, 26–21-re nyert az Orosháza.

Már csak egy forduló van hátra a play offból: a hajdú-bihariak, akik visszacsúsztak a tabella nyolcadik helyére, otthon zárják a szezont, szerdán 18 órától a Komló látogat a Kőnig Rendezvényközpontba.

 

KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK–OROSHÁZI FKSE-LINAMAR 21–26 (10–12)
Balmazújváros, 700
néző. V: Bán, Szloska
BALMAZÚJVÁROS: Paul – Balda 2, Morva 2, Hanták 2, Simovic 1, Lazic, Kekezovity 3.Cs: Pajkó (kapus), Temesvári, Korsós, István, Perez 2, Balázs 1, Tomic, Oláh G. 5 (2), Vranac 3. Edző: Füzesi Ferenc
OROSHÁZA: Miklós – Komporály 5, Suhonjics 1, Milas, Radojevics 2, Mazics 3, Németh L. 3. Cs: Herjeczki (kapus), Stranigg 3, Knezevics 6 (5), Cemas 1, Varsandán 2, Pásztor M., Németh G., Berta, Szeitl. Edző: Vladan Jordovics
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–2. 19. p.: 6–5. 25. p.: 7–8. 28. p.: 8–11. 41. p.: 11–17. 49. p.: 14–22. 56. p.: 16–25
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 8/5
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Fatális mérkőzés! Nem sikerült semmi, amit elterveztünk, sőt az sem, amit nem. Se támadásban, se védekezésben nem sikerült megvalósítanunk, amit szerettünk volna.
Vladan Jordovics: – Újra bebizonyítottuk, hogy idegenben sokkal jobban játszunk, mint otthon, még úgyis, hogy fontos játékosainkat kellett nélkülöznünk. Valószínűleg idegenben felszabadultabban tudunk kézilabdázni. Fantasztikus mérkőzést nyertünk meg, mely az egész csapat győzelme.

 

Fotók: Fenyves László