Az első hazai mérkőzésünk előtt…

Balmazújvárosi KK 2018-2019

A tavalyi szezont bronzérmesként záró Balmazújvárosi KK július 30.án kezdte meg a felkészülést a 2018/19-es évadra. A klub életében történt változás,mely szerint a  csapat „éléről”, mint fő szponzor, Király Sándor visszavonult. Célunk, hogy egy több lábon álló támogatói bázissal működjön a klub, mely főként helyi vállalkozókból és cégekből áll. Ennek érdekében folyamatosan keressük a kapcsolatot és várjuk a további támogatásokat a klub felé bármilyen formában.

A nyár folyamán lezajlottak az átigazolások, távozott Balmazújvárosról Kovács János a Váci KSE csapatához, Karap Gábor a szintén NB1/B keleti csoportban szereplő Orosházához igazolt, Móricz Zsolt, valamint Tóvizi Tamás a Balatonfüredi KSE színeiben folytatja pályafutását. Szintén távozott Dancs Máté, aki a munkahely távolsága miatt nem tudott maradni, valamint a balmazújvárosi nevelésű Dobi Bence Veszprémbe igazolt. Ezúton is sok sikert kívánunk a távozóknak, valamint köszönjük a klubért végzett munkájukat!

Sikerült leigazolnunk Tóth Patrikot, aki 1994-ben született, és Budapesten a PLER csapatában kezdett el kézilabdázni és itt vált felnőtt korú játékossá is. Korábban a korosztályos válogatott tagja is volt. Budapestről Nyíregyházára igazolt 1 évre, ahonnan ide vezetett az útja. „Szimpatikusnak tűnt a csapat, tudtam, hogy sok a fiatal, ami pozitívum. A fejlődés, valamint a pályán töltött percek mértéke fontos tényező volt.”  – tudtuk meg Patriktól. Csapatunk újabb fiatal játékossal bővült hiszen szeptemberben leigazoltuk Csernai Róbertet aki a Pick Szeged saját nevelésű játékosa volt és remélhetőleg csapatunk védelmének oszlopos tagja lesz.

 

A gárda trénere Tréki Tamás maradt, aki a napokban vehette át a „Balmazújváros sportjáért” járó díjat. A balmazújvárosiak tudhatják, hogy sok évet lehúzott játékosként újvárosi színekben. Mellette edzőként sok csapattal nyert vagy ért el előkelő helyezéseket tornákon, diákolimpiánkon, valamint a bajnokságokban. A jelenlegi felkészülésről elmondta, az első 3 hétben napi 2 edzéssel készültek, erőnléti, futó- és mellettük taktikai edzések keretében. A 4-5. hétben az edzések száma megemelkedik napi 3-ra, valamint edzőmérkőzések színesítik a programot. Bizakodóan tekint a szezonra, viszont szerinte az idei egy sokkal nehezebb bajnokság lesz. A létszám 12 együttesre csökkent, emellett nagyon sok csapat jól igazolt, ezáltal erősödtek.

 

Rajt a bajnokságban

 

A 7 hetes felkészülés után csapatunk szeptember 15.én a Békés otthonában lépett pályára. A mérkőzés elején fej-fej mellett küzdött a két fél, támadásainkat pontosan fejeztük be, valamint a védekezés is összehangoltan működött. A félidőben 2 gólos előnnyel vonultunk, a folytatásban hamar kiegyenlített a hazai alakulat, majd a 38.percben már a vezetést is átvette. A hosszabb kispaddal rendelkező Békés folyamatosan tudta rotálni csapatát, így a 2.félidőben szinte végig vezetve, 4 góllal győzte  le csapatunkat.

 

Tréki Tamás: Jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat otthonában. Az eredmény kivételével elégedettek lehetünk. Nyilvánvaló vannak még hibáink amiket ki kell javítani, hogy eredményesen tudjuk szerepelni.

Békés-Drén KC – Balmazújvárosi KK 29-25

Hétméteressk: 6/6 ill. 2/2

Kiállítások: 12 perc ill. 10 perc

Vezette: Sándor, Szabó

 

Békés- Drén KC: Pajkó, Domokos- Csuka, Székely 3, Fedor, Kiss, Morva 2, Gidai 3, Gál 2, Bátky, Hajdú 3, Kecskés 3, Oláh 8, Martonosi 2, Sebestyén 2, Gazsó 1

 

Balmazújvárosi KK: Bagi, Fábián- Rázsi, Kiss 5, Nagy 6, Tóth 4, Ludnai, Csontos 4, Csernai, Kovács Má. , Ramóczi, Pethő 4, Kovács Ma., Juhász, Teleki 2, Bodnár

Vezetőedző: Tréki Tamás

 

A Magyar Kupában is megkezdtük szereplésünket, az NBII-es Tiszavasvárihoz látogattunk szerda este. Sok gólos mérkőzésen, 39-34-es győzelmet arattunk, ezzel továbbjutottunk a következő fordulóba.

 

Vasárnap a Balassagyarmati Kábel SE csapatát fogadjuk hazai pályán 18:00 órai kezdettel!

Várunk mindenkit sok szeretettel.

 

Sorry, comments are closed for this post.