Archives

Törökszentmiklósi Székács KE- Balmazújvárosi KK 25-32 (11-13)

 
Balmazújvárosi KK: Bagi, Fábián- Kapusi, Rázsi, Kiss 9, Nagy 3, Tóth 6, Ludnai, Csontos 2, Csernai, Ramóczi, Pethő 2, Kovács, Juhász, Teleki 7, Bodnár 3, 
Vezetőedző: Tréki Tamás
 
Kiállítások: 2 perc ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2 ill 1/1
 
Rosszul kezdtük a mérkőzést, 4-1-el indított a Székács. Amint belerázódtunk a mérkőzésbe, és sikerült értékesíteni a helyzeteinket közelebb jöttünk az ellenfélhez. A 18. percben már egyenlítettünk, valamint ezután átvettük a vezetést, amit a félidőig meg is tudtunk tartani. A kapuban Fábián kezdett,neki, valamint az előtte jól működő védelemnek köszönhetően tudtunk ekkor vezetni. A fordulást követően a vendéglátók erőre kaptak és folyamatosan a nyakunkon voltak. A mérkőzésbe jól szállt be Bagi, átlövőinktől jöttek a gólok, és a falban Bodnár és Telekit rendre megtalálták a társak. Ezeknek köszönhetően a mérkőzés végére már több gólt tudtunk közzétenni, és az első győzelmünket aratva megérdemelten hoztuk haza a két pontot. 
 
Tréki Tamás: Időnként javuló játékkal. jobb kapusteljesítménnyel és védelemmel játszottunk a mérkőzés során. A helyzeteinket jó százalékban sikerült értékesíteni a 2. félidőben. Nagyon örülünk a két pontnak! 

 

Balmazújvárosi KK-Orosházi FKSE Linamar 28-35 (12-16)

Balmazújvárosi KK: Bagi, Balázs- Kapusi, Rázsi, Kiss 7, Nagy 7, Tóth 6, Ludnai, Csontos 2, Csernai, Ramóczi 1, Pethő 1, Kovács, Juhász, Teleki 3, Bodnár 1

Vezetőedző: Tréki Tamás

Hétméteresek: 8/8 ill. 6/6
Kiállítások: 14 perc ill. 12 perc

A találkozó elején a 4-2-es védekezésnek, valamint Kiss Roland és Tóth Patrik góljainak köszönhetően kisebb előnyre tettünk szert. Később védekezést váltottunk, a vendég gárda a rutinos Lele Ákos vezérletével felzárkózott és át is vette a vezetést. A pihenőre 4 gólos hátrányban vonult a Tréki legénység. A második félidőben rendre megtalálták Teleki Leventét a falban, melyeket sikerült gólra váltani, vagy heteseket kiharcolni, melyeket Nagy Norbert biztosan értékesített. Sajnos a kapusteljesítmény és védelem nem állt össze kellőképpen, amit az Orosháza rendre kihasznált.
A második félidő legvégén 3 gólra fel tudtunk jönni, viszont ez már késő volt a fordításra, így az Orosháza elvitte a két pontot. 

Tréki Tamás: Megérdemelten nyert az Orosháza. Próbáltuk megnehezíteni a vendégcsapat játékát ami sajnos csak 20 percig sikerült. Szorosabb mérkőzésre számítottunk a bajnok aspiráns ellen, de a védekezésünk ehhez nem volt megfelelő.

A következő bajnoki mérkőzésünket a Törökszentmiklós otthonában játszuk.

 

Balmazújvárosi KK-Balassagyarmati Kábel SE 29-29 (16-16)
 250 néző

Balmazújvárosi KK: Bagi, Fábián- Kapusi, Rázsi, Kiss 8, Nagy 6, Tóth 6, Ludnai, Csontos 6, Csernai, Ramóczi 1, Pethő 2, Kovács, Juhász, Teleki, Bodnár
Vezetőedző: Tréki Tamás

Hétméteresek: 6/5 ill. 1/1
Kiállítások: 4 perc ill. 12 perc

A mérkőzés 1-2 góllal sikerült kisebb előnyt szereznünk, bár ez nem tartott sok ideig, a vendég csapat folyamatosan a nyakunkon volt. Nagy Norbert hétméteresből szerzett góljaival, valamint Csontos Máté találataival tudtuk tartani a fej-fej melletti eredményt, majd a szünetre is “x-nél” mentek a csapatok. A pihenőt követően a 2. félidő derekán átvette a vezetést a Balassagyarmat, de Kiss Roland és Tóth Patrik bombáival behoztuk hátrányunkat. A végjáték nagyon izgalmasra sikerült, az utolsó másodpercekben szerzett góllal tudott egyenlíteni a a vendég csapat szélsője, ezzel beállítva a 29-29-es végeredményt.

A következő hazai mérkőzést szeptember 30.án vasárnap az Orosháza ellen játszuk. Várunk mindenkit szeretettel.

Az első hazai mérkőzésünk előtt…

Balmazújvárosi KK 2018-2019

A tavalyi szezont bronzérmesként záró Balmazújvárosi KK július 30.án kezdte meg a felkészülést a 2018/19-es évadra. A klub életében történt változás,mely szerint a  csapat „éléről”, mint fő szponzor, Király Sándor visszavonult. Célunk, hogy egy több lábon álló támogatói bázissal működjön a klub, mely főként helyi vállalkozókból és cégekből áll. Ennek érdekében folyamatosan keressük a kapcsolatot és várjuk a további támogatásokat a klub felé bármilyen formában.

A nyár folyamán lezajlottak az átigazolások, távozott Balmazújvárosról Kovács János a Váci KSE csapatához, Karap Gábor a szintén NB1/B keleti csoportban szereplő Orosházához igazolt, Móricz Zsolt, valamint Tóvizi Tamás a Balatonfüredi KSE színeiben folytatja pályafutását. Szintén távozott Dancs Máté, aki a munkahely távolsága miatt nem tudott maradni, valamint a balmazújvárosi nevelésű Dobi Bence Veszprémbe igazolt. Ezúton is sok sikert kívánunk a távozóknak, valamint köszönjük a klubért végzett munkájukat!

Sikerült leigazolnunk Tóth Patrikot, aki 1994-ben született, és Budapesten a PLER csapatában kezdett el kézilabdázni és itt vált felnőtt korú játékossá is. Korábban a korosztályos válogatott tagja is volt. Budapestről Nyíregyházára igazolt 1 évre, ahonnan ide vezetett az útja. „Szimpatikusnak tűnt a csapat, tudtam, hogy sok a fiatal, ami pozitívum. A fejlődés, valamint a pályán töltött percek mértéke fontos tényező volt.”  – tudtuk meg Patriktól. Csapatunk újabb fiatal játékossal bővült hiszen szeptemberben leigazoltuk Csernai Róbertet aki a Pick Szeged saját nevelésű játékosa volt és remélhetőleg csapatunk védelmének oszlopos tagja lesz.

 

A gárda trénere Tréki Tamás maradt, aki a napokban vehette át a „Balmazújváros sportjáért” járó díjat. A balmazújvárosiak tudhatják, hogy sok évet lehúzott játékosként újvárosi színekben. Mellette edzőként sok csapattal nyert vagy ért el előkelő helyezéseket tornákon, diákolimpiánkon, valamint a bajnokságokban. A jelenlegi felkészülésről elmondta, az első 3 hétben napi 2 edzéssel készültek, erőnléti, futó- és mellettük taktikai edzések keretében. A 4-5. hétben az edzések száma megemelkedik napi 3-ra, valamint edzőmérkőzések színesítik a programot. Bizakodóan tekint a szezonra, viszont szerinte az idei egy sokkal nehezebb bajnokság lesz. A létszám 12 együttesre csökkent, emellett nagyon sok csapat jól igazolt, ezáltal erősödtek.

 

Rajt a bajnokságban

 

A 7 hetes felkészülés után csapatunk szeptember 15.én a Békés otthonában lépett pályára. A mérkőzés elején fej-fej mellett küzdött a két fél, támadásainkat pontosan fejeztük be, valamint a védekezés is összehangoltan működött. A félidőben 2 gólos előnnyel vonultunk, a folytatásban hamar kiegyenlített a hazai alakulat, majd a 38.percben már a vezetést is átvette. A hosszabb kispaddal rendelkező Békés folyamatosan tudta rotálni csapatát, így a 2.félidőben szinte végig vezetve, 4 góllal győzte  le csapatunkat.

 

Tréki Tamás: Jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat otthonában. Az eredmény kivételével elégedettek lehetünk. Nyilvánvaló vannak még hibáink amiket ki kell javítani, hogy eredményesen tudjuk szerepelni.

Békés-Drén KC – Balmazújvárosi KK 29-25

Hétméteressk: 6/6 ill. 2/2

Kiállítások: 12 perc ill. 10 perc

Vezette: Sándor, Szabó

 

Békés- Drén KC: Pajkó, Domokos- Csuka, Székely 3, Fedor, Kiss, Morva 2, Gidai 3, Gál 2, Bátky, Hajdú 3, Kecskés 3, Oláh 8, Martonosi 2, Sebestyén 2, Gazsó 1

 

Balmazújvárosi KK: Bagi, Fábián- Rázsi, Kiss 5, Nagy 6, Tóth 4, Ludnai, Csontos 4, Csernai, Kovács Má. , Ramóczi, Pethő 4, Kovács Ma., Juhász, Teleki 2, Bodnár

Vezetőedző: Tréki Tamás

 

A Magyar Kupában is megkezdtük szereplésünket, az NBII-es Tiszavasvárihoz látogattunk szerda este. Sok gólos mérkőzésen, 39-34-es győzelmet arattunk, ezzel továbbjutottunk a következő fordulóba.

 

Vasárnap a Balassagyarmati Kábel SE csapatát fogadjuk hazai pályán 18:00 órai kezdettel!

Várunk mindenkit sok szeretettel.